Döme, Bercel, Huba, Borsa és Zente

Ma Döme egész nap pelenka nélkül, cápás kisgatyában nyomult, összesen egy, játszótéri balesettel! :) És még a zöldségeshez is elsétáltunk, minden baki nélkül!:) És szépen szólt, valahányszor pisilni kellett! Úgyhogy én most épp őrülten büszke anya vagyok! Nakéremszépen!:)

Kértem, hogy a köldökzsinórt addig ne vágják el, amíg pulzál, és ezt meg is várták türelmesen, majd a Zuram vágta el.

Meglepő volt, hogy úgy jött ki a méhlepény, és úgy hoztak rendbe, hogy mind a gyerek, mind a Zuram bent volt, ez nekem így sokkal jobban tetszett.

Varrni csak annyira kellett, amennyit belül repedtem egy picit, no meg valamikor valamiért véletlenül belenyisszantott a szeméremajkamba a szülésznő (hopp, mibe vágtam bele? – eltaláltál egy vénát!), a Zuram mondta, hogy csak úgy spriccelt ütemesen a vér kis sugárban… Szóval oda kaptam egy bumszlit, amit aztán már lent a kórteremben szedett ki az éjszakás.

Én euforikus hangulatba kerültem, és örömömet fejeztem ki a dokimnak, közöltem vele, ezentúl szólíthat Margitnak (eddig is így szólított a huligán!:D). Ő félig felvont szemöldökkel nézett rám, ekkor láttam meg rajta, mennyire kész van, szerintem azt se tudta, épp hol van (pénteken bejött megnézni a kórházba, akkor sem nézett ki jobban, mint kiderült, azóta se aludt jószerével…).

Később elvitték Hubát, lemérni, lemosdatni, de ugyanúgy csupaszon, egy törölközőbe csavarva kaptam vissza, akkor szopizott is egy kicsit.

Majd elvitték felöltöztetni, ahol a Zuram jól megizzadt, mert persze a kikészített ruhák kicsik voltak rá, de szerencsére a kórházi táskámban talált Hubára valót :)

Hát így történt…

Továbbra is dől belőlem a magzatvíz, én szégyellem magam (nem is értem, Dömével kaptam alám alátétet, biztos itt is kérhettem volna, bár lehet, egyszerűbb volt így), a Zuram konkrétan megkérdezi, hogy feltörölje-e a vizsgálót?:D Hát ilyenek vagyunk mi :)

A fájásaim sűrűsödnek, időközben ctg-re is raknak, én állok a szülőágy mellett, eszemben sincs lefeküdni. A ctg után elkérem a sarokból a labdát, ki akarom próbálni, tényleg olyan hatékony-e a fájások alatt. Hát nem tudom, ekkor már nekem semmi sem volt jó, többször közöltem a Zurammal, hogy most már csinálja ő, nekem elég volt mára, meg úgy általában.

Valahogy ez a vajúdásom volt a legkétségbeesettebb, nem tudtam magam kontrollálni, először az volt a bajom, hogy milyen sokáig fog tartani, aztán meg a sűrűsödő fájásoktól ijedtem meg, hogy ha most így fáj, és még csak ennyire vagyok kitágulva, mi lesz a végén. De mégis, egyetlen egyszer sem, még csak fel sem merült bennem, hogy kérjek valami fájdalomcsillapítást! Ez utólag villant belém, hogy akármennyire fájt, akárhogy szenvedtem, mégis, ezek szerint annyira lerendeztem fejben, hogy kitartottam a fájdalomcsillapítás nélküli szülés mellett.

Szóval a labda nem jött be, hiába próbáltam körözni meg hintázni a csípőmmel, és sajnos most a jógalégzés sem tett csodát, tény, hogy nem is csináltam jól. Érdekes, hogy ez csak elsőre sikerült tökéletesen… Ekkor már állni sem tudtam, azt hiszem, erre mondják, hogy hétrét görnyed, úgy borultam a szülőágyra. Csak a Zuram által gondosan cserélgetett vizes borogatás esett jól. Egy ilyen kínlódásnál jött be Barbi, és eléggé aggódóan kérdezte, hogy ennyire rosszul bírom-e. Remélem, nem tűntem túljátszottnak:D

¾ 11-kor a szülésznő elhívott a vizsgálóba (ma sem értem, miért kellett minden vizsgálatra elvonszolni magam a külső vizsgálóba, Bercivel is, Dömével is a szülőszobán vizsgáltak mindahányszor:O), ahová sikerült negatív rekord idő alatt elvánszorognom, a ca. 10-en volt 4 erős fájásom. A dokim egy fotelban sziesztázott, vidáman kérdezte meg, miért megyek ilyen furán, fáj-e. Szerencséje, hogy visszafelé jöttömben már álomba merülve találtam! (egyébként így visszaolvasva nem tűnik túl szimpatikusnak a dokim néhány megnyilvánulása, de nyilván a leírásban van a hiba – meglehetősen érzem az itthon, gyerekekkel töltött időt a fogalmazási készségemen… -, ő egyébként mindezek és az elkövetkezők ellenére baromira jól tette a dolgát, bennem egy csöpp rossz érzés sincs)

A vizsgálóban a szülésznő megállapította, hogy 6-7 cm-re vagyok kitágulva (basszus, Bercivel így mentem be a kórházba!!!), és aggódó kérdésemre azt válaszolta, még lehet belőle mai gyerek.

Nem a dátum miatt kérdeztem ám rá, hanem így akartam megtudni, meddig tart még ez az egész, mert már nagyon szerettem volna túl lenni rajta. Mondjuk a tudat, hogy még több mint egy óra biztos, hogy hátravan, nem töltött el nagy örömmel.

Visszarobogtam a szülőszobára, mint írtam, akkor már Miki erőst horpasztott egy fotelban. Én persze nem iránta való kitolásból (hehe, de jó szó ez itt:D), de negyed 12-től jól felismerhető tolófájásokat produkáltam. Arra már nem emlékszem, hogy Barbi járt be sűrűbben, vagy a Zuramat küldtem el a szülésznőért, de egyszer csak ott volt, felfektetett a szülőágyra, megvizsgált, megkért, hogy ha jön a fájás, nyomjak, majd közölte, hogy még mindig magasan van a fej, így kellene 3-3 fájást produkálnom egyik és másik oldalon fekve. Na, ez baromira nem hiányzott, ez már Bercinél is nagyon kemény volt.

Barbi kiment, én az oldalamra feküdtem, akkor már szorítottam a Zuram kezét, és szerintem ő is látta, hogy nagyon szenvedek, és meg is vagyok ijedve, mert ez a szülés most már itt és most meg fog történni! Letudtuk az egyik oldalt, a másik oldalon is lement 2 fájás, mikor megint bejött Barbi, és megmentett az utolsó fájás kibírásától.

Megint a hátamra feküdtem (nekem sose jut eszembe, hogy állva, négykézláb vagy mittomén hogy szüljek, másoknak ez hogy jön???), Barbi megvizsgált, majd elment a dokimért.

Na ekkor én már teljes pánikban voltam, jöttek a fájások, na de basszus, most hogy nyomjak? Nincs is itt senki!!!

Én rettegtem a tudattól, hogy nekem egyedül kell megszülnöm a gyereket (pedig hát nyilván mindenképp így van), ezért is nem szülnék itthon, vagy ezért is aggódtam, mikor mondták, hogy a harmadik gyerek csak kipottyan – de erre Barbi azt mondta az egyik vizsgálatnál, hogy ez hülyeség, mert a második gyerek jön gyorsan, és tényleg, a harmadik vagy nagyon gyors, vagy nagyon lassú - , mert én nagyon nem vagyok az a csak úgy szülögető ősanya, bármennyire is szülésfüggőnek tartom magam.

Az következő egy-két fájást így próbáltam csak úgy ímmel-ámmal nyomni, és nagyon reméltem, hogy hamarost visszaér a tím.

Mint később a lábam között zajló beszélgetésből kiderült, Miki olyan mélyen aludt (nem is aludtam, mondta ő), hogy 5-ször kellett ébreszteni, mire magához tért (mondta Barbi).

Tény mi tény, innestől teljesen Barbi kezében voltunk mindnyájan, a dokim is azt csinálta, amit a szülésznő mondott, amit én mondjuk egyáltalán nem bántam, mert így történhetett, hogy a három szülésem közül először hallottam azt az utasítást, hogy a következő fájásnál ne nyomjon, hanem sóhajtsuk el a fájdalmat.

Én persze egyből lihegni kezdtem, ahogy a filmekben, mert azt olvastam a sok-sok év alatt, hogy ez a filmes izé csak arra jó, hogy ellihegd a fájást, mikor nem szabad nyomni, de Barbi rám szólt, hogy sóhajtsak mélyeket, és hagyjam, hogy magától jöjjön a baba. Ó, hát jött a megvilágosodás, hogy én az első szülésem óta (tőle függetlenül) így szoktam kakilni, ha fáj, és már hetek óta azon merengtem, vajon szülni lehet-e így, és hát íme! :D:D:D

Apropó, kaki, mint Bercinél, most is teljesen tudatában voltam, hogy a nyomásnál mi jött ki először belőlem, a szülésznő nyugtatott is, hogy semmi probléma, pedig hát pont nem érdekelt, de tényleg, csak fejben nyugtáztam, hogy megint működik a kakilj ide (máshogy tényleg nem lehet szülni, ezt most megállapítottam, mikor egy fájásnál próbáltam úrinő lenni, és rám is szólt Barbi, hogy ez most nem le ment, hanem fejbe).

Miki fogta az egyik lábam, a Zuram a másikat, én kapaszkodtam a térdembe, közben szegény szülésznőt toltam a jobb lábammal (amiért elnézését is kértem tőle pironkodva), és ismét azt sziszegtem magamban, GYERE KI!!!

23:54-kor gátvédelemmel kicsusszant Tóth Huba, 4450g-mal, 61cm-rel.

Mindenki felszisszent, hű, mekkora! :D

A köldökzsinór a nyaka köré volt csavarodva, de ezt csak később szedtük össze a Zurammal, én a zárómon olvastam, ő meg így idézte fel, hogy ja, akkor azt tágítgatta a szülésznő a gyerek feje körül, amikor már félig kint volt:O

Egyből a hasamra tették, én megkérdeztem, cicire tehetem-e, de a szülésznő megkért, hadd hagyjam levegőhöz jutni. Persze aztán nagyon ügyesen rátapadt a cicimre :)

Huba ma már 22 napos, ma a köldökcsonkja is leesett, úgyhogy összeszedem magam, amíg még vannak emlékeim, és megírom a szüléstörténetet.

Május 2-án reggel egy barátnőm a kiírása napján elment ctg-re, majd boldogan hívott, hogy a dokija szerint szépen tágul, szülnek.Én akkor már eléggé meg voltam zakkanva, gyakorlatilag úgy éreztem magam, hogy körülöttem mindenki megszül, csak én maradok örökre terhes:)

Mint már napok óta, reggel 9-től megint görcsösen figyeltem a fájásokat, és örültem, hogy félórások, de mivel már előtte is előfordult ilyen, a hasam meg csak nőtt, ezért nem hittem, hogy a mai nap lesz az enyém.

A játszótéren voltam a fiúkkal, mikor felhívott a barátnőm (ekkor fél 11 lehetett), hogy a kezében a csöppség, éppen hogy fel tudott feküdni a szülőágyra. Nekem több sem kellett, bőgni kezdtem, bevallom, az irigységtől és a tehetetlenségtől.

Délben úgy éreztem, mintha már 20 percesekre sűrűsödtek volna a fájások.

A fiúkkal már aludni sem tudtam, 1-től megint mintha gyakoribbakká váltak volna a fájások, délután a játszótéren már 10 percesek voltak.

Körülöttem volt minden kismama és kispapa, és azon röhögtek, hogy én annyira bizonytalan vagyok, hogy nyilván itt fogok a végén megszülni.

De én nem akartam még 10 percesekkel elindulni, abból kiindulva, hogy Bercivel is 3 percesekkel ébredtem, és onnan még 3.5 óra volt a vége. Akart a franc a kórházban dekkolni feleslegesen.

Közben persze azon paráztam, hogy a végén tényleg megszülök majd az autóban…:)

Megjött a Zuram is, a többiek egyből elújságolták, hogy itt vajúdom egy ideje, és nem akarok elindulni. Én meg hajtogattam, hogy ez még tuti nem az, gyengék is a fájások, órák óta nem is sűrűsödnek, én nem megyek sehová!

Annyit kiharcolt a Zuram, hogy mikor elindultunk a játszóról befelé, felhívtam a dokimat. Eleve úgy mondtam neki, hogy rendszertelen is (mert volt 12 és 8 perces is, aztán volt már 6 is, aztán megint 10…), hátha azt mondja, maradjak a seggemen.

De neeeeeeem, ő azt válaszolta, akkor találkozunk a szülőszobán!

Annyit még benyögtem, hogy még majd csak most fogunk valamikor elindulni, úgyhogy majd később érkezünk.

Otthon még húztam az időt, amennyire lehetett, a fiúkat megfürdettük, megvacsoráztattuk, és átadtuk Babuékhoz a szomszédba, majd 7 után elindultunk.

Utolsó pocakfotó aznap reggelről:

Az Istvánban elkövettük azt a hibát, hogy beparkoltunk a kórház területére, úgyhogy egy kisebb vagyont hagyott ott a Zuram a végén, de ezt én jóval később tudtam meg.

A szülőszobák előtti kis folyosón többen is ültek, a titokzatos ajtó, amin anno Dömével még nem tudtam egyértelműen átjutni most tárva-nyitva volt, én pedig bementem rajta, mint aki hazajön:

Kis klubhangulat a szülésznőknél, az egyik almát rágcsál (ő lett végül az én szülésznőm, Barbi), talán egy tévé is megy, mindenki punnyad.

Kérdezték, mi járatban vagyok, mondtam, hogy az orvosommal megbeszéltük, hogy itt találkozunk :)

Majd örömömet fejeztem ki, hogy ilyen nyugodt a légkör, ezek szerint most nincs nagy dömping. Erre az egyik szülésznő közölte, hogy teltház van…

Barbi elvitt a vizsgálóba, ahol megállapította, hogy 2-3 cm-re tágultam, és nagyon magasan van a baba feje. Utóbbi nem aggasztott, mindkét előző szülésemnél is magasan volt a fej, de a 2-3 cm megrémisztett, úristen, milyen messze van még a vége!!!

Szólhattam a Zuramnak, hogy jöjjön be, majd bekísértek a vajúdóba (mindig az volt a parám, hogy egyszer itt szülesztenek meg, előfordult már ilyen mással), ahol egy nagyon fiatalka roma lányka kínlódott, kísérőként a nagymamája ült még bent. Elmesélték a következő néhány órában, hogy 24 hetes terhes a lány, és nagyon görcsöl. A lány később meglepődve kérdezte, hogy ha én most vajúdok, és fájásaim vannak, miért nem kiabálok?:)))

Mondtam neki, hogy miért kiabálnék, mikor minden egyes fájás a babámhoz visz közelebb. Később már nem bántam volna, ha igyekezne az a baba:D

A felvételkor ¾ 8 volt (a zárómon 8 óra áll, de én is jegyzeteltem ám!:P), ctg-re kötöttek, és én csalódottan figyeltem a 30-50-es, max. 70-es fájásokat, egyetlen egyszer csillant fel a szemem, amikor 91-ig szaladt a fájásmérő.

Miki, a dokim 9-kor fut be, kérdezi, mi újság, mikor vizsgáltak meg legutóbb, majd ő is kihív a külső vizsgálóba, ahol megállapítja, 4 cm, burkot repeszt. Valamit Barbi aggályoskodik, de Miki rákérdez, hány nap is van hátra a terminusomból (5), és hogy akkor mire is várjunk. Megkér, hogy a lábam tegyem a térdtartóra, hogy minél jobban hozzám férjen, és egy ca. 50cm-es tűféleséggel próbálja megrepeszteni a burkot. Zselével is beken, mondván, hogy ne fájjon, igazán kedves J Persze baromira nem kellemes, amit közlök is vele, mire replikázva mondja: Nekem mondod? Én már az ujjam szúrtam szét vele, mire betaláltam!:)

Nagy nehezen sikerül repeszteni, lassan csordogál a magzatvíz, felsegítenek, adnak betétet, majd még valamit, amiről később nem tudom felidézni, hogy most azt mondták, hogy maradjak, vagy menjek?

Állok a szűk vizsgálóban, combommal szorítom a betétet, a magzatvíz hullámokban dől belőlem, lassan eléri a Zuram cipőjét, akit időközben beküldtek utánam, és aki óvatosan hátrál a lé elől. Én észreveszem a vért a vizsgálóasztal alatti kis medencében, és azon rágódom, az enyém, vagy a dokim kezéből van? :) Aztán kétségbeesve személtem a nővéremtől kapott textilpapucsot, ahogy tocsog a víztől, ebből már nem lesz kórházi papucs, az tuti!

Többszöri kérésemre a férjem végre összeszedi magát, és kimerészkedik a vizsgálóból, rákérdezve, hogy mit is kaptunk utasításban.

Kapunk egy szülőszobát, ahová hosszú csíkot húzva magam után elcsoszogok. Ott közli a Barbi, hogy nyugodtan vegyek bugyit, és cseréljek betétet (utóbbit már a vizsgálóban is felajánlották, éltem is vele), de a bugyi ellen még tiltakozom, tudom, milyen fájás alatt vetkőzni, gondoltam, ezt elkerülném. Később persze győz a józan ész és a praktikum.

Valamiért itt nem hagyja tovább bemásolni, próbálkozom egy másik ablakban...

2012. május 2-án 23.54-kor 4450g-mal és 61cm-rel megérkezett Huba! 
Szüléstörténet lesz, most egy egyhetes fotó:

Annyira vicces, hogy majd 3 hete írtam, hogy "az utolsó napok", és még most is ugyanúgy egyben vagyok...:)
38+4, még sose voltam ennyi idős terhes. Ennyit a 3. gyerekről, amelyik majd hamarabb és gyorsabban jön (bár ez utóbbit még remélem, csak ne sokkal gyorsabban, mint Berci, mert akkor be sem érünk!!!).

Pedig mindent megtettem, fejben eldöntöttem (azóta meggondoltam magam, most már dafke nem szülök!), még Aput is elcsaltam, hogy látogasson meg, hiszen Döménél bevált, a Zuramnak is hagyom, hogy igyon, mert az is jó szülésindító, de semmi. Mondjuk nem lépcsőzöm, nem iszom bábakoktélt, és semmi ilyesmi, mert ugye mondom, dafke nem szülök, azt hiszem, addig jó nekem, míg ez a gyerek bent van.

Pedig elértem a 105kg-ot, a haskörfogatom 136cm volt legutóbb, lassan könnyebb átugorni, mint megkerülni...

Mára Berci belázasodott, pedig fél éve nem volt semmi bajuk, persze nyűgös, letehetetlen.

Du. ctg, megkérdem a dokit, tervezett-e valami különöset a hosszú hétvégére, hátha.

Pocakfotó (remélem, az utolsó)tegnapelőttről:

Tegnapelőtt megvolt az első ctg, minden rendben volt, uh-n is megnéztük, áramlást is nézett Miki, úgyhogy tényleg alapos volt, sőt, levette Niki, az asszisztensnő a kenetet is, kedden labor, most már tényleg minden kész van (eü-szempontból) a szüléshez :)

Huba már most mérhetetlenül nagy, amit a gép be tudott belőle fogni, azt 3600g felettinek mérte... Amikor Bercit mérték, 3700g volt, aztán két nap múlva megszültem 4020-szal:P 

A gyerekszoba is kész, bekerült egy kis komód és egy szekrény még, de a babaruhák még dobozokban, igaz, frissen mosva. Viszont a vasalás anyura marad, aki holnap jön fel pár napra (pont ezért:D, na meg nekem még folyamatban van egy kétalkalmas tanfolyamom is).

Apropó, a fiúk megint nincsenek itthon, anyunál vannak, a Zapjukkal (igen, nekem ilyen férj jutott, aki képes elvinni az anyósához a gyerekeket a nej nélkül, mert ő egy arany ember! :D), tegnap délelőtt mentek el, engem elvittek az első metróállomásig, hogy eljussak végre egy fodrászhoz (egy topikanyuka most tanulja a szakmát, így most rajtam gyakorolhatta a festést-mázolást, vágást:D).
Du meg sziesztáztam, szomszédoltam, nassoltam, picit varrtam, ma folytattam, és végre elkészült az első pénzért értékesített meggymagpárnám is!:)
Már csak a matricaragasztás maradt hátra a gyerekszobában, na meg némi virágállvány festése, de akkora szél van, hogy az most halasztódik.

És igyekszem csütörtökig nem megszülni :)
Nem is hiszem, megint lesz egy kisbabám!!! :)

Imádom ezt a korszakot, a Berci alig van lemaradva Dömétől beszédileg, már csacsognak egymással, pl. Berci a főkóstoló, ha valami az asztalra kerül, először Berci harap bele, és Döme aggódva kérdi "Berci, finom?", mire Berci vagy azt mondja "Nyamnyam, fíííííííínooooooom", vagy azt "Fe-fe" (fújologva, irodalmilag úgy írnám: pfej, pfej) :D

Nagyon jófejre sikeredett mind a két gyerekem, remélem, a harmadik is illeni fog a sorba. Aki mellesleg már 2.5 hete is 2.5kg-nak mérődött, szóval kicsi nem lesz, az tuti.

Barátnőm, Gabi már egy hete megszült, néha beszélünk cseten, akkor villan belém, hogy mi is vár rám, gátseb, rossz közérzet, leamortizálódott fizikai állapot, hormonbombás hangulat, és egy ki tudja milyen baba, aki mellé itt lesz két örökmozgó kicsi és pici, akik szétszedik a házat, ha csak egy percre nem figyelek. Ettől azért bennem van a para, de igyekszem majd azzal erősíteni magam, hogy nagy valószínűleg most utoljára van kisbabám, és így talán épen átvészeljük mindannyian az első évet :) 
Aztán meg jön az agyromboló és reflexfejlesztő korszak, amikor mind arra megy, amerre akar:))))
Jaj, de nem fogok unatkozni!:)

A legnagyobb hír pedig az, hogy tegnap Döme végre belekakált a wc-be!:) Hát ilyen ez a korszak:D:D:D

Blútuszolni még mindig nem tudok úgy, ahogy szeretnék, úgyhogy ami gépen van, azt mutatom:

Két hétig próbálkoztam azzal, hogy egész éjjel az ágyukban maradjanak, ennek érdekében a földön aludtam a szobájukban, az ágyuk mellett, de mivel eredményt nem értem el, 2 hét után feladtam. Íme a kuckóm:

Még egy pár szülinapi kép, amikor megkapta a vonatokat, majd amikor elkészítettük hozzá az ágyneműtartóból a terepasztalt:) Nagy volt az öröm!

Tortaevés:

Pohárból ivás, külön felhívnám a figyelmet a testvéri talpérintésre:)

És végül jöjjön a mesenéző fiúkról készült sorozat, amikor fáradtak, vagy amikor Bors nénit néznek a Zapjukkal:)

Hogy Huba se maradjon ki, egy pocakfotó, 34+1-en:

Mivel Döme szülinapja idén felháborító módon keddre esik, így azt találtuk ki a Zurammal, hogy csináljunk belőle sátoros ünnepet, 3 naposat, ahogy illik, de - még mindig - szigorúan szűk családi körben (nem tudom, hogy pont ehhez miért ragaszkodunk, talán mert sejtjük, lesz még elég szülinapi zsúr az elkövetkezendő években, mondjuk úgy, hogy évente legalább három... Jézusom!:O).
Úgyhogy megterveztük, szombaton Tropicarium, vasárnap torta és kis ajándékozás, kedden pedig a nagy ajándék.
Na most a Tropicarium nagyon jó volt, lett sok fénykép is, de lúzer voltam, és nem vittem gépet, így csak telefonos képek születtek, azokat meg egyelőre nem tudom felvarázsolni a gépre... De ahogy néztem, legalább 150 képpel vagyok elmaradva telefonról, úgyhogy az majd egy külön blog lesz:D:D:D
Azért elmesélem, hogy telitalálat volt a "cápás állatkert", bár nehezen találtuk meg (a Campona ment egyből, de a mélygarázsból a Tropit csak harmadik nekifutásra sikerült abszolválnunk...), de aztán a fiúk végig el voltak varázsolva, imádták az egészet! :) A cápabarlang volt persze a csúcspont, ott mindkét gyerek hosszú ideig elbámészkodott.
Utána bementünk még az állatboltba, ahol én akartam kedveskedni a halaimnak, de végül vízinövény nélkül távoztunk, akkor már borzolgó idegrendszerrel, mert a fiúk kezdtek fáradni.
De azért még bevállaltunk egy mekizést, ez volt az első a fiúknak, kaptak Happy Meal menüt, csirkével, kubuval, krumplival és túró rudival, amiből az üdítő és a csoki csúszott igazán, na meg mondjuk a husi is.
Történt egy kis baleset is, olyan szűk volt a hely, hogy egy rossz manőverezés következtében a felnőttek kólája a földön landolt... Úgyhogy végül annyit fizettünk, hogy egy jobb étterembe is elmehettünk volna:O
Soha többet!

A mai nap a tortáról szólt, a Zuram kérésére ő rendelt egy sacher tortát (az ízét én választottam) micimackós figurákkal. Vonatos tortát majd sütök Bercinek augusztusban:)
Átadtuk a kisebb ajándékokat, egy wow motoros szánt eszkimóval és pingvinnel, valamint egy stiftszerűen működő krétakészletet. Mindkettő nagy sikert aratott, utóbbival le kellett rajzolnom a tegnapi napot, Mémóval (Némó), cápával, búlárbácsival (búvár) :)

Aztán még egy kis szülinapi hajnyírást prezentált a Zapjuk, erről is készült néhány fotó.

Jöjjenek a képek, kezdetnek egy kis testvéri szeretet, ahogy a bajban is összetartanak (na jó, irigy egyik a másikra, és neki is kell olyan tapasz, mint ami a másik bibisét fedi:D), majd a nagymama részéről szintén előajándékolt wc-fellépő fogadtatásáról, aztán a mai fotók. A többit meg majd akkor, ha nem leszek antikocka, és rájövök, hogy tudok blútúszolni...

Ismét néhány kép, ahogyan telnek a napjaink mostanság:

Rajzolás:

Maszkabál, a sárkány ellen:

 Egérfogó:

Sapkások:

És egy mai pocakfotó, 29+3-nál:

Pedig hát zajlanak az események... Múlt csütörtökön pl. minden szülő rémálmát éltük meg, tessék:
"Hazaértünk a sétából, a szomszéd barátném később jött haza, én kimentem a folyosóra, hogy átadjak egy tányért, becsuktam az ajtót, váltottunk két szót, visszalépnék, nem nyílik az ajtó... A fiúk ráfordították a biztonsági zárat, amit kulccsal sem tudsz kinyitni, csak belülről, külön kis füllel!:O
Két órán keresztül próbáltam bentről és kintről, az erkélyajtók felől rábeszélni őket, hogy nyissák ki vagy az ajtót, vagy az erkélyajtót, de egyiket sem tudták.
Ők konkrétan szartak az egészre, Döme még dafke is volt, én jól tartottam magam, tudtam (hehe), hogy nem lehet semmi baj, és a Zuram is hazaindult a munkából.
Másfél órán keresztül én voltam a megtestesült túsztárgyaló, néha-néha robbantam, mikor benéztem az erkélyajtón, és azt láttam, hogy Döme az olajas üveget fejjel lefelé hurcibálja a lakáson, vagy hogy épp széttépnek egy egész tekercs alufóliát apró galacsinokra, meg hogy egyáltalán nem foglalkozik velem.
Aztán kiborultam, sírni kezdtem, de befelé még mindig úgy beszéltem, hogy ne érezzék. Kínáltam csokit, kértem segítséget, hogy legyél most okos fiú, meg tudod csinálni.
Két óra elteltével megjött a Zuram, aki egyből az ajtót kezdte feszegetni, főleg, miután az üveges ismerősünk közölte, hogy hétfői beszerelést vállalnak csak. Na persze, hiszen csak -20°C-okat mondanak a hétvégére...
Szóval feszegeti a zárat, mikor hirtelen rádöbbenünk, hogy túl nagy a csönd. A fiúk kérdésre se válaszolnak.
A Zuram kirohan a teraszra, benéz az ablakon, és mint az őrült rohan vissza feszítővasért. Kérdem, mi van? Bercire ráborult a kisszekrény! Milyen kisszekrény???? Rohanok én is ki, nézek be az ablakon (ez az, amit soha életemben nem fogok elfelejteni), Berci a földön fekszik, és csak a lábai lógnak ki a 120cm magas fiókos ikeakomód alól!!! A Zuram közben veri az ablakot, és rohanok be, és ütöm az ajtót, hogy nyisd ki!!!
Utánam a Zuram munkatársa, és a szomszéd barátnőm, akik a mentőt akarják hívni. Ekkor már forog a világ velem, ököllel dörömbölök és sírok.
A Zuram kinyitja az ajtót, Berci a kezében, semmi baja, bújik hozzám ezerrel. Valami csoda folytán valamin fennakadt a komód, és éppen nem esett rá, csak a fiókok ütötték meg.
A lakás tele szeméttel, a hálószoba, az ágyunk millió üvegszilánkkal, az ajtó félig felfeszítve...
Hát ez történt... :(

Végeredményben azért jó, hogy nem írtam az utóbbi majd 2 hónapban, mert legalább kimaradt az az időszak, miszerint mégis inkább lányom lesz... A dokim hozta rám a frászt, a Zuramra meg a reményt, de a legutóbbi uh-n mégis előkerült egy kukac, úgyhogy én maradok boszi, a Zuramnak meg felajánlottam a negyedik próbálkozási lehetőséget, amitől kapásból nem volt annyira központi kérdés, hogy legyen egy lánya :D

Volt advent is, én lelkesen (az utolsó pillanatban) gyártottam a hűtőmágneseket, és az sk szaloncukor-csomagolást, hogy majd milyen jó lesz, de 6-áig bírtuk, akkor a dolog idegi alapon megszűnt a továbbiakban létezni...:)

Minekutána fogalmam sincs, mi történt még, és miről van fotó, inkább dömpingelek, megjegyzés nélkül, jöjjenek a fotók!

Az elsőn rögtön egy álcázott alvást láthatunk:) Később a vonat, majd az új asztal-szék okozta katarzisról néhány pillanat, éhenkórász Bercel, adventozás, Télapó és Karácsony.
Végül a Karácsony alkalmából elhalt gépem utolsó fotója, kamera által homályosan...

Nagyon jó volt az Istenhegyin, pikk-pakk levették a vért, aztán nem egészen egy óra múlva megvolt az uh, rettenetesen alapos volt a doki, 6-szor is megmérte a tarkóredőt (mert a határ határán volt, 2.4, és 2.5 felett szokott rezegni a léc, 3 felett rossz), aztán jól megnéztük mindenét, még 4D-ben is (sose voltam ilyenen:D), mindent elmagyarázott, végül kaptam egy dvd-t, és jó véreredményt kívánt.
Amíg vártam az eredményt, olvasgattam a vizsgálatkérő lapom másolatát, azon látom, anya súlya: 50kg...
Mentem a recepcióhoz, megköszöntem a bókot, de kértem, javítsák ki arra, amennyit én bevallottam (81... szóval még csak nem is hasonlít...), rohant is a nő, hogy így azért tök más a véreredmény is.
Be is paráztam, hogy a saját esélyeimet rontom, de aztán jött a biológus csaj, és igen jó eredményeket mutatott nekem, úgyhogy nincs amnio, még felajánlva sem

Hja, és a doki megkérdezte, milyenek vannak otthon (gyerekből), mondtam, hogy 2 fiú, mire ő:
- Akkor merek tippelni, mert nem fog haragudni, ha mégis tévedek. Szerintem kisfiú, és az ott egy kuki


Az eredményeim durván jók lettek.
Down: 1 : 6 591
Edvards: 1 : 77 784
Patau: 1 : 183 108

Hoztam néhány képet a kukiról és az x-faktorról (utóbbit megoldókulccsal:D), valamint a "nagyokról", ahogy birtokba veszik a kanapét, és a lehető legszínesebben próbálják funkcióra bírni, valamint az Angelina Jolie Klub-ról, amit különböző balesetekben szerzett sebesüléseik miatt nyitottam...

Mióta utoljára írtam, rengeteg minden történt! Hihetetlen, hogy alig másfél hónap alatt mekkora változásokat lehet átélni, ha az embernek ilyen kicsi gyerekei vannak.
Berci azóta fut, sőt, megtanult motorozni is, most már majdnem olyan ügyes, mint a bátyja! :)
Október 14-én ellhagytuk a szopit, amikor a Zapjukkal a fiúk nélkülem mentek haza Velezdre (kellett a pihenés - nekem:D), azóta párszor megfogta, néha megrángatta a pólóm, de elég jól vette ezt a lépést.
Ahogy fent említettem, mindkét gyerekkel túl vagyunk az első külön töltött hétvégén, ami mindnyájunknak jót tett, úgyhogy a jövő héten mennek haza az én szüleimhez, immáron a Zapjuk nélkül!
A mai nap híre, hogy Döme elaludt a saját ágyában egyedül, míg én Berci ágya mellett ültem! :)
Nagy kaland mostanában ez az alvás-sztori, mert mindkét gyerekben most érik a változás. Döme 3. napja délben is a saját ágyába megy aludni (ma már azért rákérdezett a mi ágyunkra is, de most már nem hátrálok meg!:D), megvárja, míg Bercit elaltatom (vagy a Zapja, mert vasárnap volt az első alkalom, és ilyenkor a Zapja altat), addig ül vagy fekszik, aztán kicsi fenéksimogatás, és ő is elalszik.
Ma, mire odaértem volna, elaludt magától!:)
De Berci is sokat változott. Az utóbbi időben rendszerint 3-4 felé jött mellénk az ágyba, aztán 5-kor, mikor a Zapja kelt, ébredt ő is.
Amikor kiderült, hogy Velezden fél 8-ig is elaludt, én néztem egy nagyot. Aztán (szintén 3 napja) kipróbáltam, hogy a hajnali ébredésekor sem hozom mellénk az ágyba, hanem visszaaltatom. És láss csodát, így már 2. napja fél 7-kor ébred, a Zapjára se kel fel, sőt, ha este a Zapja altatja el, akkor egész éjjel nem is ébred egyszer sem!!!:O

Ezen kívül már csak annyi hír van, hogy jön a harmadik csimota, most járok 12+1-nél :)

Aztán hazafelé persze mindketten bealudtak, szerencsénkre ezt itthon is tudtuk folytatni. Miután felébredt a gyereksereg, egy kis elkésett Döme-ebéd után jöhetett a torta, és az ajándékok.

Berci köszöntése:

A tortát a Zapja készítette, fekete erdő torta (ma fogyott el:D)

A tortaevés szent rítusa mozgóképen: 

Ajándékok képen és videón:

Döme is kapott Berci-születésnapi ajándékot, egy működésképtelen gyereklaptopot, amin gyorsan le is rendezte elmaradt levelezését, és megnézte a kedvenc blogjait: 

Volt egy egészen rövid idő, amikor mindketten a saját ajándékukkal játszottak boldogan (hja, igen, Döme kapott egy kis kamiont is, ez hosszú, mindegy:D), azt, ami utána következett, fedje jótékony homály:)

Jó buli volt ez, Anya :)

Na, hát úgy volt, hogy reggel 9 után elindultunk Dunakeszire vagyis persze, hogy Budakeszire, a Vadasparkba. Kivételesen most oda is értünk (egyszer már elindultunk, de akkor lyukadt ki a valami az autóban, és elszállt a hűtővizünk). Útközben Berci bealudt (gyakorlatilag 3m megtétele után:D), kezében a kiflijével.

Döme csak úgy csinált :)

Csacsimustra: 

Mókusmustra:

Őzmustra: 

Malacmustra:

Szarvasmustra: 

Jó a buli, Anya!:)

Macimustra:

Hűűűű, láttad?!:)

Döme a kilátón: 

Kérem, ne fotózzon!

Berci a Zapjával volt fent:

Döme lépcsőn le: 

Lépcsőn fel: 

A patkányok bűvölték el ennyire az ünnepeltet:)

A felnőtteket meg a riasztót és kutyát hangutánzó holló :D

Mosómedve volt a legutolsó néznivalónk:

Séta apával és anyával: 

Lesznek szülinapi képek és videók is, csak átméretezés, feltöltés, ilyenek...
Addig is, most kaptam ezt a remek kis videót Döméről és Daniról, ahogy örömzenélésbe csaptak a játszótéren (a végén a természet közbeszólt, szemfülesek vehetik a lapot).

NAGY-SZíN-PAD-NAGY-SZíN-PAD!!!

Hát ilyet! Berci is 1 éves lett!:O
A Dunakeszi Vadasparkban ünnepeltünk, aztán itthon volt torta és ajándékosztás, aztán csihi-puhi a másik játékáért (a nagyobb balhé elkerülése végett Döme is kapott ajándékot, Boldog Berci-születésnapot! felkiáltással), aztán megbékélés, játszóterezés, kifáradás, alvás. Remélem, reggelig.

Mindenről bővebben képi anyag megsegítésével holnap, ma csak egy gyors összegzés.

Méret: magasságot nem tudom, de kereken 10kg! 
Jár, sőt néha szalad, és próbálkozik a motorozással. Felmászik a mászókára. Lemászni újabban nem akar, pedig eleinte az is tök jól ment.
Nagyjából az első 6 hónapban növesztett 6 fogat, azóta semmi.
Már felnőtt-kaját eszik, úgyhogy neki nem volt gonddal készített tejbegríz-tortája, megkapta a jó kis kakaós piskótás, tejszínhabos, pudingos, meggybefőttes fekete erdő tortát. Nemhiába második gyerek.
Vizet iszik.
Napi kétszer szopizik. Reggeltől estig és estétől reggelig...
Viccet félretéve, egy kezdeti leszoktatási kísérlet után, amikoris már csak délelőtt, a déli alvásnál, és az esti alvásnál szopizott (no meg éjjel...), most pólórángató, állandóan ciciért vernyákoló bestia lett belőle. Én meg vagyok az ő engedékeny áldozata :) (tagadja meg a gyerekétől azt, amit megadhat minden káros következmény nélkül az, akinek hat anyja van...)
Már csak egyet alszik, néha kettőt, de akkor nem vagyok sem kipihent, sem boldog.
Nagyjából 8-9 között alszik el este, ca. 3X ébred éjfélig, amikor ringatva visszaaltatjuk ölben (vagyis hogy az esetek 90%-ában én), majd miután lefekszem én is, habitusomtól függően 0.05 és 3.30 közötti ébredések valamelyikén magam mellé veszem.
Onnastól ciciben a szájában alszik, ha elengedi, igyekszik bőrkontaktust fenntartani, hogy a legelső próbálkozásomkor, hogy 2mm-rel megmoccanjak a kényelmesebb alvás kedvéért, azonnal cicire harap. Ezt tényleg egyre nehezebben tolerálom, tekintve, hogy ugyanakkor a hajamat is markolja egy másik zombi, aki pl. rám szól, ha meg merem fordítani a fejem, mert ő a hajasabb felét szereti. Arról már nem is beszélve, hogy 3 napja úgy beállt a nyakam, hogy két napig ferdült nézéssel szemléltem a világot.
Szociálisan érzékeny, igazi tesó. A sérüléseket, ütlegeléseket, lökdöséseket, motoros baleseteket nagyrészt szó nélkül tűri, kivéve, ha anyás hangulatban van, olyankor, ha csak Döme ránéz, máris torka szakadtából üvölt.
Egyébként is sokkal erősebb hangja van, mint Dömének, s ha ketten amolyan horror-sikolyba kezdenek, én foggal esem az ütőereimnek.
Pár szót tud, használ: apa, anya, nem (:D naná), sőt nem-nem, baba (ezt csak utánozza), kuka (pelenkára, papírhulladékra). A többit nem értjük.
Hirtelen most ennyi.

Sok boldog isten éltessen, kisfiam!:)

Nincs egy éves, és felmászik a mászóka negyedik fokára, magától!:O Videóznám, de éveket öregedek a háta mögött...:)

Készülődök lélekben a második első szülinapra, van már lábzongoránk és nyuszis motorunk (mert Döme nem volt hajlandó lemondani a sajátjáról Berci javára), de kedves családomnak jelzés értékkel azt elmesélném, hogy fáj még a fogunk egy vonatos alagútra és novemberben szeretnénk megvásárolni (kicsit feltuningolva) ezt az ágyat, amihez szükségünk van kókuszmatracra, amiket pedig mostanában szeretnénk megvenni (röviden: eladjuk a két komód-ágy szettet, és ahelyett szeretnénk egy duplaágyas szimplaágyat:), de amíg az ágy nincs kész, addig is kell valamin aludni a gyerekeknek...)
Csak úgy mondom:)
Képek mostanából:
Huncut bitang pasik

Nem mi vótunk!!!

 Alszanak, hol itt, hol ott 

 Sérülés, avagy mer' a Szilágyiék kertje nem is bababarát!!! 

 Mesét néznek, szépen, sorban 

Apja fia 

Üldögél :))))

Absztrakt 

Miután minden emberi számítás szerint az idei nyár érdeklődés hiányában a továbbiakban elmarad (a mai nap csak beetetés), így azt hiszem, nem korai nyaralásként aposztrofálva bemutatnom a két családnál töltött egy-egy hetet, és ezzel elbúcsúztatnom a nyarat. Na jó, nem:)
Először is voltunk Velezden, ahol lakodalomban voltunk, viszont nem készült túl sok kép. Talán ez annak köszönhető, hogy a családot alig-alig láttuk, így különösebb téma nem akadt a fotózásra, viszont a lagziban meg szabad kezünk nem volt a fotózáshoz (na jó, de, lásd alant)
Velezden még az volt a baj, hogy túl nagy volt a kánikula, Békésre meg már megérkezett a korai tél, úgyhogy a gyerekek le nem barnultak, mert hol ezért, hol azért nem mentünk ki. Bár Békésen még strandolni is voltunk egyszer, de arról meg fotó nem készült (de azért még megnézem a telefonomat).
Közben a Döme kapott egy futóbringát, amit egyelőre még nem értékel, de kihagyhatatlan ajánlat volt, Berci meg elindult.
Képek, videók:

Velezdi játszótéren:

Lagzira várva:)

Esküvő és lakomalom (hátamon a púpom alszik, Döme teljesen elvarázsolódott a kajától, hangulattól, néptánc-műsortól):

Döme a lakodalomban:

Másodunokatesók egy ágyban:) 

A hatalmas "ágy", ahol hárman aludtunk (igen, az ott középen az én helyem!!! :D - a Zapának jutott az ágy):

Futóbringa :) 

Berci, mint ifjú Maugli :)

Jin és Jang (igen, szintén ott a helyem középen....):
Berci első itthoni totyogásai: