Döme, Bercel, Huba, Borsa és Zente

A kis Brúszvilisz:

Huncut :)

Testvérek:

Sármos:

Madonna (más) gyermekével :)

Kockafejűek :D

Ölelések, csókok, alig bírtam nézni:

Ruhában 5860g...

No, hát mindenképpen meg akartam várni a beszámolóval a mérlegelést, hogy azzal a fontos ténnyel kezdjem a bejegyzést:

Bercel 1 hónapos, két napos, és picivel több, mint 5kg (s ebből a ruha előzetes mérlegelés adatai alapján leszámolva!). Centit nem tudom.

Döme két hónapos korára lett 5200, úgyhogy nem  hiába figyelem én, hogy ejj, de feszes ez a rugi a gyereken... Segond, ma már elővettem a 62-eseket, de tudatosult is bennem egyből, hogy óóóóóóóóóó, az első gyerekem idejében ekkorra már tombolt a nyár. Úgyhogy most sürgősen szereznem kell bélelt nadrágot, kardigánt, hosszú ujjú felsőket, pulcsikat, kabátot... Ehh...

Most, hogy visszanéztem a Döméről szóló bejegyzéseket, azt vettem észre, hogy lehet, hogy utána kellene olvasnom, hogy is fejlődik egy gyermek, mielőtt megragadnék az eszik-alszik-nem zavar periódusban, és nem tudnám mire vélni Bercel táguló érdeklődését (nohát, hogy Döme ennyi idősen a hordozóban figyelgette a játékait, na jó, kicsivel később, de a hordozó végülis itt van bent, nem kell Bercinek sem folyton feküdnie lassacskán!).

Nézzük csak. Azon túl, hogy gyereket össze nem hasonlítunk, elmondanám, hogy véleményem szerint Berci sokkal könnyebb eset, mint Döme volt ennyi idősen. Általában könnyedén elalszik, ha leteszem. Amennyiben ez nem így van, annak többnyire komoly oka van (még éhes, nem büfizett eleget, vagy éppen most márpedig anya ölében a helye - ez utóbbi jóval ritkább, mint másfél éve), míg Döménél ugye ilyenkor már bőven panaszkodtam az alvási csődünkre.

Ami fura, hogy  Berci ugyanúgy, ahogy Döme, kikészül a fürdés után, sőt,általában este 6-7től már nemigen lehet letenni, este 10-11, mire megnyugszik, de valahogy még két gyerekkel sem tűnik olyan vészesnek, mint ugyanez Dömével. Igaz, Bercelt valahogy jóval kevesebbet hordozom. Nem teszem kendőbe, ha nyugtalan, hanem csak a kezemben tartom, sokkal könnyebb ugyanis ilyenkor mondjuk letenni pár percre, ha Döme akar ölbe jönni (hajlamos vagyok sajnos az esetek többségében Döme javára dönteni, de azt hiszem, ez nem sokáig marad így...). Sétálni is cca fele-fele arányban járok tesókocsival és kendővel, de ahogy egyre többször fog sétálni Döme, úgy fog egyre többször kendőbe kerülni a Berci, mert úgy szerintem jobban tudok majd futni az elkódorgó után (vagy nem... helyzete válogatja).

Egyébként nagyon sokat szépült (az előző képek önmagukért beszélnek szerintem), a szeme is egyre nagyobb, de nyaka még mindig nem sok van (bár ahogy nézem, ennyi idősen Dömének se volt), és egyre jobban lobban fel bennem iránta a szerelem (lassan érő típus vagyok, Dömével ez fél évig tartott, nekem szükségem van visszajelzésre, na!).

Na, szóval egész jól kezdünk összerázódni, és szerencsére ebben Döme is partner (puszilgatja, simogatja Bercit, pedig sose kértük rá), akit emiatt csak még odaadóbban szeretek:)

Most csak a hóforduló tiszteletére egy összehasonlítós sorozat, egyéb később.

A Zuram aszonta, bárkinek mesélte eddig, mindenki elhűlt, milyen bátrak vagyunk. Na mindegy, attól a tény tény marad: ma voltunk az állatkertben. Úgyhogy bevezettük Bercelt a társasági életbe, igaz, bebugyolálva, konkrétan az orra (füle/szeme/haja, stb) hegye se látszott ki, és teljes inkognitóban tűrte a 9-1-ig tartó tortúrát kirándulást. Remélhetőleg se meg nem fázott, se semmi  más, mert azt tényleg nem venném a szívemre.

Képek. (mondjuk ezek aztán nem bizonyítják, hogy Berci is ott volt:D)

10 napja hoztuk haza 3780-nal, ma megmértük, 4340g, igaz, ruhában, tiszta pelusban, de éhesen és kakitól frissen szabadulva (még mindig sugár Berci e tekintetben, szinte csak pelenkán kívül hajlandó a dolgát végezni...).

Bercel még mindig álombaba (marketing-üzemmód), de nem dőlünk be! Mostanában én vagyok saját magam leglelkesebb olvasója, bújom a blog elejét, hogy Dömével hogy is volt?
Így most már tudom, hogy Döme is 3 hetes volt, mikor a hasfájósság elkezdődött, egy hós, mire közénk került, szóval még korai a tapsikolás.
Bercel ugyanis még mindig eszik-alszik, esténként van kis ölbebaba-effektus, fürdés után, 11-ig, aztán még egy szopi, és egy-két (vagy semmi) ébredéssel alvás 5-6-7-ig.

Ha jól emlékszem, Döménél is így kezdődött...

Nagyobbikom viszont lassan de biztosan megszokja a kistesót, már csak velünk meg a világgal van baja, Bercellel nem ellenséges (kivéve, hogy a járókába dobálja a játékait, de korántsem annyit és annyiszor, amennyit Berci érkezése előtt; ilyenkor a játékok mennek büntibe, egy napra fel a polcra). De a nyűgösség, hiszti, akaratosság maradt, és gondolom, most még marad is egy darabig. Szegényke sokszor kerül a kanapéjára, ahol a másfél perces büntiket tölti, de nyilván mindig sokszori figyelmeztetés, magyarázat után.

Az időnek nem örülünk, jó volna többet kint sétálni (a doktornő azt mondta, ha szép lesz az idő, hétvégén már kivihetem Bercelt, nyilván nem mondtam neki, hogy ötnaposan már jászótéren volt...), Döme is jobban lefáradna - és nem ébredne reggel 6-fél 7 között. A tesókocsit pl. még ki sem próbáltuk... De ha minden jól megy, vasárnapra állatkertet tervezünk!:)

No, és most képek:

Naffiam:

Aki néha csak csíknak látszik, úgy rohangál a háttérben:

A kicsi meg elbűvölt egy mosollyal:
 

Így nyomjuk gruppenben (lényeg a testi kontaktus...:D):

És végül, az én mosómedvém:

Túl az első sétán, remek volt! :)

A kórházból Bercit 3780-nal engedték ki, úgyhogy nincs ok panaszra. Hazajöttünk, és az első fél óra borzalmas volt. Először is, egy nagy kamasz fiú várt itthon az én pici fiam helyett, aki nem akart velem szóba állni.

Hozzám ugye nem jött be a kórházba Döme, mert sejtettem, hogy azzal nagyobb kárt okoznék, mint hasznot, és csak üvöltés lenne, ha megint itt kell hagynia (jól sejtettem, mióta itthon vagyunk, a lábam nem tehetem ki nélküle az ajtón. Ő mondjuk elmehet az apjával;)).
Amikor hazaértünk, Döme jól érezhetően büntetett, nem vehettem fel, nem nézett rám, és állandóan az apján csüngött. Ez egy bő félóra volt, az borzalmas volt. Amikor mutattuk neki Bercit, vagy csak beszéltünk róla, elfordította a fejét, és mondta, hogy nemnem.
Aztán én rászóltam a Zuramra, hogy ne erőltesse, hagyjuk, és később huncutkodtam Dömével, a régi közös huncutságainkkal, és elmosolyodott, aztán már jó nagyokat röhögtünk együtt:)
Aztán jött a hiszti az első szoptatáskor, de én odahívtam magam mellé egy könyvvel, és elbeszélgettünk, mint régen.
Azóta nem hisztizik szoptatáskor (mondjuk, ha felveszem a Bercit, még van műhiszti, de már csak a látszat kedvéért).
Amióta felfedezte, hogy Berci vicces hangokat ad ki, meglesi, nevet rajta.
Viszont sokkal nyűgösebb, érzékenyebb lett, az biztos.

Így mulatunk szopi közben:

Az történt, hogy már eléggé húzott le a hasam, és már nagyon nem esett jól helyzetet változtatni. Aztán szombat reggel 8 után pár perccel arra ébredtem, hogy tényleg nagyon fáj a hasam, de egyfolytában. Feltápászkodtam, elmentem wc-re (ekkor még pikkpakk ment), aztán tébláboltam, és kezdtem rájönni, hogy a fájás szakaszos, egyből 3 percesekkel indítok.

Na, mondom, ez tuti nem szülés, kimaradtak a ritkább fájások, biztos jósló. De azért elmentem zuhanyozni (most nem borotváltam lábat :D), erre sem múlt el, így néhány topikba írtam néhány kétségbeesett sort, amire persze ilyen korán reggel nem érkezett válasz, úgyhogy 9 után pár perccel úgy döntöttünk, bemegyünk a kórházba.

Utolsó pocakfotó:

Döme át a szomszédba, Beáékhoz, a férje, Sziszi meg be a kocsiba, ő vitt be bennünket. Odaúton végig mértük, tökéletes 3 percesek még mindig. De egyáltalán nem voltak annnnnnnnyira erősek, hogy ez már ilyen gyakori legyen, úgyhogy picit aggódtam, most mi van.
Felhívtam Mikit, a dokimat, mondtam, hogy mi újság, erre ő felszisszent. Mondtam, hogy a kórházból még telefonálok, nehogy vaklárma legyen.

9.30-kor értünk be a kórházba, felmentünk a szülőszobához, az előtérben egy csomó apuka, jaj, mondom :o
Lajost kint hagytam, én besétáltam, egyelőre cucc nélkül. Egy szülésznő (később kiderült, Évinek hívják) kérdezte, mi újság, mondom, hogy mi járatban vagyunk, vizsgáló, vizsgálat.
No, hát hol van a maga méhszája? Ennyire fent? Hát, ezen egyáltalán nincs egy tűhegynyi lyuk sem, egyáltalán nem tágult még, zárt méhszáj... hja, ez a burok?! (magzatvíz elfolyik) No, akkor megrepesztem a belső burkot is... Kényelmes 6cm-re van a méhszáj kitágulva. A gyerek feje még magasan. Mondtam az arctartást, erre az volt a válasz, hogy most is van egy kis félretartás. Jaj, csak császárt ne, mormoltam magamban...

Hát így kezdődött:) (köszönjük, Évi a bizalmat!)
Behívtam a Zuramat, kaptunk egy szülőszobát (nagyobbat, mint a múltkor, de továbbra sem alternatívot, ami egyáltalán nem baj, majd legközelebb:) sorbaszülöm a szobákat;)), rákötöttek nst-re. 
Felhívtam Mikit, mondtam, hogy 6cm, magzatvíz elfolyt. Első reakciója: ugye első gyerek? Nem, bizony második. Hűha, akkor megyek!
Szülésznő bejön, mondom, hogy hívtam a dokimat, szájhúzás: maga tudja, meg a doktor is megérdemli, ha nem velem beszél, majd most itt töltheti a fél napját, mert ebből egyhamar nem lesz gyerek, maga is érzi, hogy nem elég hatékonyak a fájásai...
Hát köszi! (ha rajta múlik, a dokim nem ér be a szülésre, ő ekkor azt mondta, 1 körülre lesz meg leghamarabb, ekkor volt 10 óra)
Megkaptam a kanült, meg bele az antibigyót a kókuszom miatt.
Mondtam, hogy majd szeretnék fenékkoktélt, de a szülésznő azt válaszolta, hogy az még most korai, és egyáltalán, honnan tudok én a fenékkoktélról (???:O) Mondom, hogy az előzőnél edát akartam, és lecsúsztam róla (arról most is lecsúszna, volt a válasz), és akkor kaptam ezt. Megegyeztünk, hogy majd később.

A ctg-ről annyit, hogy legalább fél órát mért, mire közölte a szülésznő, hogy a gyerek alszik, ébresszük fel, a fájásmérő meg egyáltalán nem működött, végig tökéletes 20-as vonalat húzott, sehol egy rezdülés, még mozgásra sem... Sok értelme volt. Szóval megint jött a sokkoló, Berci felébredt, és akkor fel kellett a bal oldalamra feküdni, hogy ébren is maradjon, no, az nem esett jól, az rossz volt:S

Egyébként a fájásokat sem éltem meg túl jól, úgyhogy elkezdtem a légzést, de jópár perc eltelt, mire rájöttem a helyes technikára (hasból, vállcsúcsig, stb), úgyhogy eléggé parttalanok voltak a fájásaim, emiatt kicsit el is keseredtem. Meg ugye előző este óta nem ettem, meleg is volt, elkezdtem szédülni, sápadtam, és ettől kétségbe is estem, hogy hol van még a vége!?
Amikor lejöhettem az ágyról, ugyanúgy, mint előtte, az ágy széléhez álltam, mert ez bejött már az előző szülésnél is, rátámaszkodtam az ágyra, és igyekeztem nem szétcsúszni.

A pánik akkor uralkodott el rajtam, mikor 11.15-kor úgy éreztem, nyomnom kell. Na de hát hogy?:O Hát én még lélegezni akarok! Nekem nem elég hatékonyak a fájásaim!!! Én még nem vagyok készen!!! Helló!!!
Miki 20 perc alatt bent volt (10 után néhány perccel érkezett), farmerban, pólóban, így is maradt a végéig :) de összesen egyszer vizsgált meg a vajúdás alatt, ezt be is jelentette (most megvizsgállak, aztán szülésig békén hagylak), ez volt az első manuális vizsgálat a terhességem alatt, de nem is hiányzott :) Eredmény: 8cm, hamarosan eltűnő méhszáj (ehh, ilyenkor Dömével leállt az egész, és még 2 óra volt a nyomásig...), viszont a jó hír, hogy a fej beilleszkedve. Mondták, ha nyomni kell, nyomjak, majd mindenki kiment. A dokinak még szóltam, hogy kérnék fájdalomcsillapítót, erre bejött Évi, akinek jeleztem, hogy csak olyan csillapítót kérnék, és csak akkor, ami/ha nem lassítja le a folyamatokat. Mondta, hogy csak olyat adna, és mivel a popsikoktél már nem aktuális, mert azt a gyerek kapná, ezért kapok egy nospát, az a méhszájamat is ellazítja kicsit. Hurrá! Legközelebb meg majd erről csúszok le a tökéletes időzítés és kalkulálás miatt...
11.20-kor megkaptam a Nospát, 11.30-kor közöltem a Zurammal, néhány bátortalan nyomás után, hogy azonnal hívjon valakit, mert jön a gyerek!
Miki azonnal jött, felpattantam (...) az ágyra, és elkezdődött a végső harc. Én vártam, hogy akkor most előkerül a kengyel, meg ágyátalakítás, meg mittomén, de Miki megragadta az egyik lábam, és felszólította a Zuram, hogy cselekedjen így a másik lábammal, és a hasamhoz nyomták, miközben én próbáltam kapaszkodni, ahol csak tudtam (a fejem felett). Erre közölte a szülésznő, hogy ez így nem lesz jó, mert így pont csökkentem a nyomás hatékonyságát, úgyhogy a következő nyomástól Miki kezébe kapaszkodtam, és nyomtam, ahogy csak tudtam (és közben arra gondoltam, a picsáért nem olvastam még egyszer el Laufert???). No igen, viszont most ugye nem volt popsikoktél, így sokkal intenzívebb volt az egész, mindent, de mindent tökéletesen éreztem, azt is, hogy jön a kaki (Miki viszont ezt nagyon jól oldotta meg, már az első nyomásnál azt mondta, gyerünk, kakilj ide! Ezzel áttörve bennem a gátat), azt is, hogy feszül, nagyon feszül a gátam, azt is, hogy jön ki a gyerek (2-3 nyomásra már tapintható volt a feje, amit kérdésre meg is tettem, jó élmény volt), s azt is, mikor már a feje kint volt (olyan 2-3 fájásból, és már ekkor fel akart sírni), majd ahogy a teste kibuggyant (újabb két fájás).

11.45-kor megérkezett hát Tóth Bercel, 4020g-mal, 55cm-rel, rövid köldökzsinórral, nagyon fáradtan... Kicsit lila volt, kicsit dörzsölgetni kellett, hogy felsírjon, majd a Zapja elvágta a köldökzsinórt.

Kicsit a mellkasomra tették,

majd elvitték, apástól fürdetni

(az volt a jó ebben a kicsit rendhagyó szülésben - mármint a kórházi protokollt tekintve rendhagyó -, hogy a Zuram aktívan részt vett a nehéz részében, és nem volt olyan kívülálló, felesleges - mármint az ő szemében -, mint ahogy az elsőnél érezte. Most is láttam rajta, hogy kevés neki a vajúdás alatt az, hogy a vizes pelenkát pakolgatja rám. De így végignézte, végigasszisztálta az egészet, és a végén sokkal felszabadultabb is volt, megölelgetett, megdicsért, szóval igazi csapat voltunk), s jött a placenta, amit megint nem kellett nyomni, csak kihúzták.
Aztán pár varrat, amit megint sikeresen éreztem, külső, és belső (most nem vágtak annyit, mint múltkor, érzem is, már sokkal jobb, sőt, elejétől sokkal jobb, ülni is tudtam rajta, kivéve, ha halogattam a kakilást, és feszül a gátam), és végeztünk is.

Azt utólag is bánom, hogy nem sikerült megszoptatnom a szülőágyon, annyira gyorsan elvitték, mosdatás után meg meg sem kaptam, mert azonnal kidobtak a szülőszobából, annyira nagy volt a tumultus.

További kórházi események:

Délben kerültem le az osztályra, kettő után a lábamon szaladtam a gyerekemért, akiről kiderült, hogy doktor még nem látta (ekkor még nem is tudtam, hogy a születése után kapott oxigént, mert annyira kimerült, és a szülésznő azt mondta, lehet, lent is kapnia kell... hát nem kapott...:S), az orvosi vizsgálatra csak 11 után került sor (éjjel!), akkor ijesztgettek azzal, hogy sűrű a vére, meg a cukra rendben van-e, úgyhogy megszúrták háromszor is, de szerencsére rendben volt. Viszont két napig cukros vízzel kellett itatnom szopik között, aztán szerencsére kifogtam egy olyan csecsemőst, aki azt mondta, ha van tejem, ne hülyéskedjek már!
Egy kép az első szopinkról:

Volt egy kis mióma-riadalom, mert a méhemen jól tapinthatóan kitüremkedett egy pukli, de Miki megnyugtatott, hogy majd a hathetes kontrollon ráérünk az elváltozásokról (ha vannak még) beszélni.

Volt megint roma és kínai szobatársam is, a paraméterek ugyanazok, a roma nagyon rendes volt, a kínai fura, és megint hozták azokat a rémesen erős illatú leveseket:S Volt ismerős, és volt diáklány, szóval pörgött a négyágyas szoba, és az osztály forgalma, tényleg nagy front lehetett hétvégén.

Aztán kedden hazaengedtek minket (izgultam, mert Bercel a vörössége alatt már kicsit sárgának tűnt), becsomagoltuk, és hazahoztuk.

A többiről picivel később :)


 

Most csak táviratilag, 2010.08.21-én megérkezett Tóth Bercel, 4020g-mal és 55 cmérel. Már itthon is vagyunk, szüléstörténet később, most csak pár fotó:

No, hát sose  hittem volna, hogy valaha belépek a 39. hétbe, de ez történt. Tegnap ugyan már du 4-től félórás fájásaim voltak, de ez nem akadályozott meg, hogy elmenjek jelnyelvre, ahol aztán 7-től már negyedórásra sűrűsödtek. Azt hittem, ma reggelre már lesz egy kicsomagolt Bercelem, de amint hazaértem, és lezuhanyoztam, elmúlt...

Úgyhogy nekiálltam falat festeni, most diszperzittel, hengerrel, háttérnek (nem megrémülni, erre jön még az árnyékolás, kontúrozás, stb, ez csak az alapszín)

Ma meg elmentem ctg-re (pedig megfogadtam, hogy eddigre én már!!!), volt bónusz uh is, így megtudtam, hogy Bercel 3700g (!!!:O), minden jó és tökéletes, és volt már 80-as nagyságú fájásom is (éreztem is...). Az asszisztens (nem a Niki) meg sokkot kapott a hasam látványától, pedig nem is olyan nagy;)

Kicsi fiam meg így mulat, mikor a jóédesanyja csavarog:

No, a délutáni alvást kihasználva felrajzoltam a gyerekszobába tervezett dekorációt, éjjel meg ezidáig festettem, ennyire jutottam:

No, hát én azt gondoltam pár napja, hogy be van dagadva a bokám, le is fotóztam, íme:

Aztán lefotóztam ma is, és hirtelen rádöbbentem a különbségre:

Meg aztán a pocakom is néha már olyan, hogy én magam vagyok rosszul magamtól (nem beszélve az őszintén meghökkenő vadidegen emberekről az utcán...). Íme egy "kerek" pocak:

Végül egy csendélet, amikor inkább vakuztam egyet, mert lefeküdnöm úgysem volt hová...

No, a tegnapi ctg-n semmi nem történt, egyrészt sem én nem voltam toppon, másrészt hiába a kóla és csoki, Bercel sem volt túl együttműködő, vagy aludt, vagy elmászkált a tappancs alól.
Az asszisztensnő mondta, jövő héten az ünnep miatt csütörtök délelőtt menjek, de kijelentettem, hogy addigra én már megszülök, ha törik, ha szakad.

Aztán éjjel arra ébredtem, hogy pisilni kell, de olyan erős görcs állt a húgyhólyagom környékébe, hogy nem bírtam felülni, le kellett tolatni az ágyról, és derékszögben elvánszorogni a wc-re, aztán meg ültem, és közöltem az éjszakai csendnek, hogy én még nem vagyok kész a szülésre...:)

Ma fáj a derekam, és nyugdíjas csiga tempóban mozgok, meglátjuk.

El kell mondanom, hogy a gyerekem udvarol!  :) 
egyrészt, míg fekszik mellettem, morzsolgatja a hajam, megszagolja, és tüsszent, mint a virágokra (anya, de illatos a hajad! ) :D
Másrészt, adtam neki szőlőt, először félbeharaptam, és úgy, de nem kellett neki, viszont kunyerálta a dobozból, adtam neki, erre engem etet!!!
Mondom neki, hogy: nem, Te! Erre beleharap, és a számba rakja, ahogy én tettem először! :D:D:D

Tegnap a Zuram ment 10-kor feküdni, mondtam, vigye Dömét is, egyből maga mellé. Én meg erősítésként kötődő nevelést olvasok a mamamin, az együttalvásról...
Na, a gyerek 10 perc múlva kihozta a kispárnámat, lerakta a földre, majd visszament az apja mellé aludni. Ezt vajon vegyem célzásnak??? Aztán kijött, mert reklám volt a tévében, elkapcsoltam, mint egy távirányítású zombi, visszament. Aztán még egyszer szeretett volna valamiért kijönni, de útközben elaludt, íme:

Ma pedig voltam endokrinológusnál, a leleteim alapján kaptam kisdózisú hormont, amit lehet, hogy életem végéig szednem kell, és most izgulunk, hogy annak ellenére, hogy pont a terhességem elején volt magas a tsh-m, Bercire ez ne legyen következményekkel...

No, hát már voltam kétszer ctg-n, Bercel legutóbb 3300g-nak lett mérve, irány jó, viszont a pajzsmirigy értékeim nem túlságosan, úgyhogy holnap egy specialistát kell felhívnom...
Megszületni még nem akar a kisördög, pedig most már lassan nem bánnám.
Bár újabban Döme újraközeledési krízisét próbáljuk túlélni, főként én, az egésznek "szenvedő"(?) alanya, ugyanis vagy a seggemben van a nap 24 órájában, vagy büntet, ha másra hagyom...
Ma is 11-kor sikerült elaltatnom, közöttünk, aztán én kilógtam. A szobájában az ágyában hiába is próbáltam, ahogy kijöttem, felébredt, és sírt. Volt egy nagy veszekedésünk, aztán megnyugodott, elaludt ismét, de fel-felsírt, úgyhogy úgy döntöttem, nem kínzom tovább. Néha elbizonytalanodom, jól csinálom-e, vajon hol rontottam el, hogy még mindig velünk alszik igazán jót, és hogy ennyire kötődik, de aztán mindig rá kell jöjjek, hogy ennek pont így kell lennie, és az lenne a szomorú, ha nem igényelné a szüleit ilyen mértékben másfél évesen.

Végül némi reklámfotó a tecsó akciós napozójához (másfél hónapja vettem a Balcsin, pizsinek, nem volt kimosva 3-nál többször, mivel két darabot adtak 700-ért, most már értem, miért).  Valamint némi pocakfotó, 36+1nél. Szóval először a kis lelenc:

Volt olyan is két napja, hogy a gyerek kivételesen elaludt fél 9-kor (érzetem is, hogy baj lesz), aztán egy óra múlva már ment is az apja mellé, mert állandóan ébredt, majd 3.40-kor úgy döntött, ő nem álmos, lekúszott kettőnk közül, kijött a nappaliba, fogta a távirányítót, és bekapcsolta a tévét:o
Persze azonnal jöttem utána, és vittem vissza, meg akkor dühös is voltam (olyan rosszul reagálok rá:S), de azóta nagyon röhögünk:))))

Előbb átmentünk Dömével szólni a szomszédnak, hogy nem kell vigyázni Dömére, mert mindjárt itthon a Zapja, de nem nyitottak ajtót.
Visszajöttünk, erre Döme iszonyatos hisztit vágott le, földön fetrengős, játékdobálós, üvöltős.

Erre bevittem a szobájába, leültettem a kanapéra, és közöltem, majd akkor akarom látni, ha lenyugodott.
Két perc múlva csend, jön ki, kezében a plüss virágjával, megáll előttem, és rám vigyorog. Hát megzabálom!!! :D

Na most az van, hogy voltam pénteken dokinál, és Bercel már 2800g! :O
Legalábbis a gép szerint, hát igen remélem, hogy téved!
Egyébként minden rendben, befordult, de még mindig nem sikerült róla használható fotót készíteni, úgyhogy ismerkedésünk még legalább egy hónapot csúszik:)

Dömével is voltunk uh-n, ugye a kakigondok miatt, teljesen negatív, onnan vissza a manometriára, ahol az igen kedved doktor bácsi mosolyogva kijelentette, hogy tehát nincs semmi fizikai ok, egyszerű székrekedés, amelyhez türelem kell (khm... hangsúlyozom, a gyerekemnek NINCS székrekedése, a kakija lágy, neki visszatartási problémái vannak, mármint hogy túlságosan is visszatart).

Az én vásárlási lázam folytatódott, vettem egy rattan fotelt is, szoptatni, éppen befér a gyerekszobába, amire most már valóban kiírhatom: megtelt!
Ma fogjuk felfúrni a polcot, karnist, aztán a végső elrendezkedések, és kezdődhet a falfestési projekt.
És a mai nappal elkezdtek felvándorolni az 56-os ruhákat tartalmazó dobozok a tárolóból...;)

Hja, és két hét múlva ctg...:o

Nagggggggggggyon finis:)))