Az történt, hogy már eléggé húzott le a hasam, és már nagyon nem esett jól helyzetet változtatni. Aztán szombat reggel 8 után pár perccel arra ébredtem, hogy tényleg nagyon fáj a hasam, de egyfolytában. Feltápászkodtam, elmentem wc-re (ekkor még pikkpakk ment), aztán tébláboltam, és kezdtem rájönni, hogy a fájás szakaszos, egyből 3 percesekkel indítok.
Na, mondom, ez tuti nem szülés, kimaradtak a ritkább fájások, biztos jósló. De azért elmentem zuhanyozni (most nem borotváltam lábat :D), erre sem múlt el, így néhány topikba írtam néhány kétségbeesett sort, amire persze ilyen korán reggel nem érkezett válasz, úgyhogy 9 után pár perccel úgy döntöttünk, bemegyünk a kórházba.
Utolsó pocakfotó:
Döme át a szomszédba, Beáékhoz, a férje, Sziszi meg be a kocsiba, ő vitt be bennünket. Odaúton végig mértük, tökéletes 3 percesek még mindig. De egyáltalán nem voltak annnnnnnnyira erősek, hogy ez már ilyen gyakori legyen, úgyhogy picit aggódtam, most mi van.
Felhívtam Mikit, a dokimat, mondtam, hogy mi újság, erre ő felszisszent. Mondtam, hogy a kórházból még telefonálok, nehogy vaklárma legyen.
9.30-kor értünk be a kórházba, felmentünk a szülőszobához, az előtérben egy csomó apuka, jaj, mondom :o
Lajost kint hagytam, én besétáltam, egyelőre cucc nélkül. Egy szülésznő (később kiderült, Évinek hívják) kérdezte, mi újság, mondom, hogy mi járatban vagyunk, vizsgáló, vizsgálat.
No, hát hol van a maga méhszája? Ennyire fent? Hát, ezen egyáltalán nincs egy tűhegynyi lyuk sem, egyáltalán nem tágult még, zárt méhszáj... hja, ez a burok?! (magzatvíz elfolyik) No, akkor megrepesztem a belső burkot is... Kényelmes 6cm-re van a méhszáj kitágulva. A gyerek feje még magasan. Mondtam az arctartást, erre az volt a válasz, hogy most is van egy kis félretartás. Jaj, csak császárt ne, mormoltam magamban...
Hát így kezdődött:) (köszönjük, Évi a bizalmat!)
Behívtam a Zuramat, kaptunk egy szülőszobát (nagyobbat, mint a múltkor, de továbbra sem alternatívot, ami egyáltalán nem baj, majd legközelebb:) sorbaszülöm a szobákat;)), rákötöttek nst-re.
Felhívtam Mikit, mondtam, hogy 6cm, magzatvíz elfolyt. Első reakciója: ugye első gyerek? Nem, bizony második. Hűha, akkor megyek!
Szülésznő bejön, mondom, hogy hívtam a dokimat, szájhúzás: maga tudja, meg a doktor is megérdemli, ha nem velem beszél, majd most itt töltheti a fél napját, mert ebből egyhamar nem lesz gyerek, maga is érzi, hogy nem elég hatékonyak a fájásai...
Hát köszi! (ha rajta múlik, a dokim nem ér be a szülésre, ő ekkor azt mondta, 1 körülre lesz meg leghamarabb, ekkor volt 10 óra)
Megkaptam a kanült, meg bele az antibigyót a kókuszom miatt.
Mondtam, hogy majd szeretnék fenékkoktélt, de a szülésznő azt válaszolta, hogy az még most korai, és egyáltalán, honnan tudok én a fenékkoktélról (???:O) Mondom, hogy az előzőnél edát akartam, és lecsúsztam róla (arról most is lecsúszna, volt a válasz), és akkor kaptam ezt. Megegyeztünk, hogy majd később.
A ctg-ről annyit, hogy legalább fél órát mért, mire közölte a szülésznő, hogy a gyerek alszik, ébresszük fel, a fájásmérő meg egyáltalán nem működött, végig tökéletes 20-as vonalat húzott, sehol egy rezdülés, még mozgásra sem... Sok értelme volt. Szóval megint jött a sokkoló, Berci felébredt, és akkor fel kellett a bal oldalamra feküdni, hogy ébren is maradjon, no, az nem esett jól, az rossz volt:S
Egyébként a fájásokat sem éltem meg túl jól, úgyhogy elkezdtem a légzést, de jópár perc eltelt, mire rájöttem a helyes technikára (hasból, vállcsúcsig, stb), úgyhogy eléggé parttalanok voltak a fájásaim, emiatt kicsit el is keseredtem. Meg ugye előző este óta nem ettem, meleg is volt, elkezdtem szédülni, sápadtam, és ettől kétségbe is estem, hogy hol van még a vége!?
Amikor lejöhettem az ágyról, ugyanúgy, mint előtte, az ágy széléhez álltam, mert ez bejött már az előző szülésnél is, rátámaszkodtam az ágyra, és igyekeztem nem szétcsúszni.
A pánik akkor uralkodott el rajtam, mikor 11.15-kor úgy éreztem, nyomnom kell. Na de hát hogy?:O Hát én még lélegezni akarok! Nekem nem elég hatékonyak a fájásaim!!! Én még nem vagyok készen!!! Helló!!!
Miki 20 perc alatt bent volt (10 után néhány perccel érkezett), farmerban, pólóban, így is maradt a végéig :) de összesen egyszer vizsgált meg a vajúdás alatt, ezt be is jelentette (most megvizsgállak, aztán szülésig békén hagylak), ez volt az első manuális vizsgálat a terhességem alatt, de nem is hiányzott :) Eredmény: 8cm, hamarosan eltűnő méhszáj (ehh, ilyenkor Dömével leállt az egész, és még 2 óra volt a nyomásig...), viszont a jó hír, hogy a fej beilleszkedve. Mondták, ha nyomni kell, nyomjak, majd mindenki kiment. A dokinak még szóltam, hogy kérnék fájdalomcsillapítót, erre bejött Évi, akinek jeleztem, hogy csak olyan csillapítót kérnék, és csak akkor, ami/ha nem lassítja le a folyamatokat. Mondta, hogy csak olyat adna, és mivel a popsikoktél már nem aktuális, mert azt a gyerek kapná, ezért kapok egy nospát, az a méhszájamat is ellazítja kicsit. Hurrá! Legközelebb meg majd erről csúszok le a tökéletes időzítés és kalkulálás miatt...
11.20-kor megkaptam a Nospát, 11.30-kor közöltem a Zurammal, néhány bátortalan nyomás után, hogy azonnal hívjon valakit, mert jön a gyerek!
Miki azonnal jött, felpattantam (...) az ágyra, és elkezdődött a végső harc. Én vártam, hogy akkor most előkerül a kengyel, meg ágyátalakítás, meg mittomén, de Miki megragadta az egyik lábam, és felszólította a Zuram, hogy cselekedjen így a másik lábammal, és a hasamhoz nyomták, miközben én próbáltam kapaszkodni, ahol csak tudtam (a fejem felett). Erre közölte a szülésznő, hogy ez így nem lesz jó, mert így pont csökkentem a nyomás hatékonyságát, úgyhogy a következő nyomástól Miki kezébe kapaszkodtam, és nyomtam, ahogy csak tudtam (és közben arra gondoltam, a picsáért nem olvastam még egyszer el Laufert???). No igen, viszont most ugye nem volt popsikoktél, így sokkal intenzívebb volt az egész, mindent, de mindent tökéletesen éreztem, azt is, hogy jön a kaki (Miki viszont ezt nagyon jól oldotta meg, már az első nyomásnál azt mondta, gyerünk, kakilj ide! Ezzel áttörve bennem a gátat), azt is, hogy feszül, nagyon feszül a gátam, azt is, hogy jön ki a gyerek (2-3 nyomásra már tapintható volt a feje, amit kérdésre meg is tettem, jó élmény volt), s azt is, mikor már a feje kint volt (olyan 2-3 fájásból, és már ekkor fel akart sírni), majd ahogy a teste kibuggyant (újabb két fájás).
11.45-kor megérkezett hát Tóth Bercel, 4020g-mal, 55cm-rel, rövid köldökzsinórral, nagyon fáradtan... Kicsit lila volt, kicsit dörzsölgetni kellett, hogy felsírjon, majd a Zapja elvágta a köldökzsinórt.
Kicsit a mellkasomra tették,
majd elvitték, apástól fürdetni
(az volt a jó ebben a kicsit rendhagyó szülésben - mármint a kórházi protokollt tekintve rendhagyó -, hogy a Zuram aktívan részt vett a nehéz részében, és nem volt olyan kívülálló, felesleges - mármint az ő szemében -, mint ahogy az elsőnél érezte. Most is láttam rajta, hogy kevés neki a vajúdás alatt az, hogy a vizes pelenkát pakolgatja rám. De így végignézte, végigasszisztálta az egészet, és a végén sokkal felszabadultabb is volt, megölelgetett, megdicsért, szóval igazi csapat voltunk), s jött a placenta, amit megint nem kellett nyomni, csak kihúzták.
Aztán pár varrat, amit megint sikeresen éreztem, külső, és belső (most nem vágtak annyit, mint múltkor, érzem is, már sokkal jobb, sőt, elejétől sokkal jobb, ülni is tudtam rajta, kivéve, ha halogattam a kakilást, és feszül a gátam), és végeztünk is.
Azt utólag is bánom, hogy nem sikerült megszoptatnom a szülőágyon, annyira gyorsan elvitték, mosdatás után meg meg sem kaptam, mert azonnal kidobtak a szülőszobából, annyira nagy volt a tumultus.
További kórházi események:
Délben kerültem le az osztályra, kettő után a lábamon szaladtam a gyerekemért, akiről kiderült, hogy doktor még nem látta (ekkor még nem is tudtam, hogy a születése után kapott oxigént, mert annyira kimerült, és a szülésznő azt mondta, lehet, lent is kapnia kell... hát nem kapott...:S), az orvosi vizsgálatra csak 11 után került sor (éjjel!), akkor ijesztgettek azzal, hogy sűrű a vére, meg a cukra rendben van-e, úgyhogy megszúrták háromszor is, de szerencsére rendben volt. Viszont két napig cukros vízzel kellett itatnom szopik között, aztán szerencsére kifogtam egy olyan csecsemőst, aki azt mondta, ha van tejem, ne hülyéskedjek már!
Egy kép az első szopinkról:
Volt egy kis mióma-riadalom, mert a méhemen jól tapinthatóan kitüremkedett egy pukli, de Miki megnyugtatott, hogy majd a hathetes kontrollon ráérünk az elváltozásokról (ha vannak még) beszélni.
Volt megint roma és kínai szobatársam is, a paraméterek ugyanazok, a roma nagyon rendes volt, a kínai fura, és megint hozták azokat a rémesen erős illatú leveseket:S Volt ismerős, és volt diáklány, szóval pörgött a négyágyas szoba, és az osztály forgalma, tényleg nagy front lehetett hétvégén.
Aztán kedden hazaengedtek minket (izgultam, mert Bercel a vörössége alatt már kicsit sárgának tűnt), becsomagoltuk, és hazahoztuk.
A többiről picivel később :)
