Most úgy átfutottam az utolsó néhány bejegyzést, és egy dolgot mindenképpen szeretnék leszögezni:
NEM folytattam az alvástanítást, többet egyszer sem hagytam sírni Dömét, hanem türelmesen keltem hozzá (aztán persze volt, hogy kevésbé türelmesen ültem az ágya mellett még hosszú ideig...), ahányszor felsírt, valamint a másfél hónap alatt a következőket próbáltuk ki:
- hálózsák helyett kisnadrág, hátha melege van a paplan alatt, kis korában sem viselte el a zoknit (nyáron)
- bekapcsolva hagytuk a tévét, nagyon halkan, de hogy hallja egész éjjel a hangját (fény nem számít, a nagy ablakoknak köszönhetően - meg a hónak, meg az ablakunk előtt lévő kültéri lámpának - amúgy sincs sötét)
- fürdés után osanit, dologél, az előbbitől picit felpörgött, de aztán kidőlt, dologél kenegetése minden ébredéskor

No, ezek összességében sem segítettek azonnal, szóval nem mondom, hogy bármelyik is csodaszer, csak gondoltam, hátha valaki szintén ezen az úton jár.

És el kell, hogy mondjam, hogy múlt éjjel tv, osanit és dologél nélkül aludt 3.10-ig, majd 7-ig!:)

Be kell vallanom, nekem nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy végül önmagamhoz mérten türelmes maradtam, hogy kitartottam, és bár kezdtem elhinni, hogy elrontottam a gyereket a mellen altatással, a fenékrázással, a köztünkalvással, stb, stb, ez végül mégsem bizonyult igaznak.
Ez nekem most nagyon sokat jelent, mert azt jelzi, mégis mindent jól csináltam, ahogy erőmből és tehetségemből tellett. És szeretném, ha ez a történet mások számára is segítséget nyújtana, mikor éppen feladná a küzdelmet, és keserves könnyeken keresztül aludni kezdené tanítani a gyermekét (hú, ez most nagyon demagót, bocsi:D).

Viszont most levonás nélkül 38.5-öt mértem, úgyhogy vagy a fogzás éri el tetőfogkát, vagy bekaptunk valami vírust (tegnap kétszer bukott délelőtt, de délután semmi baja nem volt, csak olyan kis anyámasszonykatonája mostanában a szomszéd Danival, aki  pedig még fiatalabb is nála, viszont szintén hányt két napja, és láza is volt...)