Nagyon, nagyon szégyellem magam, rengeteg elmaradást kell pótolnom (azóta a blog.hu is megváltozott az új arculatra, na lássuk, kérem, hátha!)
Már több mint 2.5 hónapja a nagycsaládosok életét zúzzuk, hol ilyen, hol olyan sikeresen. Leginkább zajosan. Mint (nálunk) mindig, most is a kicsivel van a legkevesebb gond, eszik, alszik, ha ébren van, gyakran nézegeti a fellógatott játékokat, ha sétálunk, jókat durmol a (most már) hátamon (a 7kg-ot szerintem már rég elérte, az utolsó mért súlya 7790 volt, két hete...).
Nagyokat szopizik, és mint mindegyik, átalussza az éjszakát (ő a legjobban, 20-05-ig), és ő az első, aki nem sírva ébred! :) (na jó, úgy emlékszem, Berci sem, de Döme még mindig sokszor - kivéve mellettem - és ez eléggé rányomja az emlékeimre a bélyegét).
Egyébként Huba nagyon értelmes, kópészemű lurkó, akinek nagyon huncut a mosolya, csak lefotózni nem tudom, mert vakuzni nyilván nem akarom, vaku nélkül meg csak egy csík az egész gyerek:) Hát emiatt is maradtam adós a fotókkal.
A nagyok... Hát ők aztán élnek!:) Berci is belépett a dackorszakba, hosszan és kitartóan (na és férfiasan, nem olyan horrorfilmesen, mint Döme) sikít, ha valami nem tetszik neki, és tresmetálosan hörgi, hogy "mérges vagyok!".
Gyakorlatilag folyékonyan beszél, és mindent, amit hall, megismétel. Általában az utolsó szavakat, de hosszabb mondatoknál több elemet is. Mindezt a végtelenségig elnyújtott, magas hanglejtéssel...
Nagyjából így zajlik egy beszélgetésünk:
- Mindjárt indulunk sétálni.
- Sétálniiiiiiiii?
- Igen, és megnézzük a kacsákat és a szárcsákat.
- Kacsákaaaaaaaaat?
- Igen.
- Szárcsákaaaaaaaaaaaaat?
- Igen. Most bújtak elő a kiskacsák a tojásból.
- Kiskacsááááááááááák? Tojásbúúúúúúúúúúúúúúúl?
(valami oknál fogva mindkét beszélő gyerekemből kilóg a dialektus:D)
Még mindig nagyon ügyes, igazi kis atléta, és nagyon-nagyon fogni való, tömör kis kölök:)
Ráadásul anya nagy örömére tele van szeretettel, bújik, arcomat a kezembe fogja, úgy mondja áhítattal, hogy "anya", szinte sóhajtva, szerelmesen (egyetlen más dolgot mond még ugyanígy, az a cici:D).
Őt nem lehet "büntetni", beküldeni a szobába, mert egyből elmúlik a hiszti, és szerelmes arccal jön bocsánatot kérni. Nem tudom, jó-e, hogy ennek engedek, de szerintem a cél az, hogy befejezze a hisztit. Persze, ha valami csúnyaságot művel, verekszik, stb. akkor beküldöm, ha kell, bevezetem, de olyankor is van, hogy bocsánatkérésre elengedem a büntit.
Döme hamarosan ovis lesz:) Nagyon várja, és látszik is rajta, igyekszik nagyon. Bármire rá lehet venni az ovi emlegetésével, de persze ezt nem vetjük be gyakran. Még mindig sok az érthetetlen dolog a beszédében, úgyhogy megizzasztja majd az óvónőket, de hát ez a dolguk :) Gyakorlatilag teljesen szobatiszta, éjszakára már csak amiatt kap pelust, mert mi féltjük a mi ágyunkat.
Apropó ágy. Hát... Muszáj lesz megcsinálni a faltól falig ágyat, mert gyakorlatilag ott laknak a fiúk. Döme eleve ott is alszik el (néhányszor a zapjára volt bízva az altatás, ez lett belőle...), Berci még van, hogy a saját ágyában, de sajnos a mi ágyunkban sokkal több az izgalom (és nem olyanok, mint más hitvesi ágyban:D).
Ebben viszont én vagyok a ludas, mert elvileg úgy indultunk, hogy lehet aludni a szülői ágyban, de csak a gyerekszobában van simi és bújás, a hálóban önálló elalvás van.
Aztán rájöttem, hogy ez az (egyelőre) egyetlen véghez vihető külön idő, úgyhogy mikor Bercit vittem aludni, vele bújtam össze és beszélgettem, aztán odabújtam a mi ágyunkba Döméhez, és vele. Megvolt a kis intim együttlétünk, ami kizárólag csak arról az egy gyerekről szólt, akit épp altattam, és láttam is rajtuk, hogy kivirágoztak.
Nem nyújtom tovább, a vége az lett, hogy most már Berci és Döme is rendszerint a mi ágyunkban alszik el, és nekem köztük kell feküdnöm, míg el nem alszanak.
Huba csak hajnalban csatlakozik, az ágyunk melletti kis "vackán", amit hamarosan kinő.
A Zuramnak már csak a kanapé jut, amit én nagyon nem szeretek, úgyhogy rágom a fülét, hogy csináltassuk meg az ágyat.
Egyébként nagyon, nagyon jó testvérek, irtó szerencsém van (tudom, nem lesz mindig így, és persze, most is alaposan gyepálják egymást), ha valamelyik rémálomban forgolódik, a másik átöleli, megsimogatja, és nyugtatólag mantrázza: jól van, nincsen semmi baj!
Azt hittem, megzabálom őket, mikor először láttam!:)
Hubát is mindketten ajnározzák, ezért gyakran kell menteni (egyszer bedobálták neki a kiságyba az összes elérhető könyvüket...).
Biztos, hogy akartam még mást is, de ezt a bejegyzést is 2 órája írom (és 2 hónapja tervezem), úgyhogy el is küldöm, mielőtt elszáll.
Fotók majd a következőbe, ömlesztve!
