Tudom, a szilveszterrel, meg az évvégével még lógok, de most egyelőre ez:
Az éjjel iszonyatosan ijesztő dolog történt.
Amikor lefeküdtünk, és elcsendesedett a lakás, Döme menetrendszerűen ébredt, felsírt. Ilyenkor várok egy picit, mert volt már, hogy visszaaludt, legtöbbször jön az ágyunkba magától, de van, mikor azt várja, hogy menjek, és a helyén altassam vissza.
Nem hagyta abba, úgyhogy mentem. Ült az ágyában, ahogy szokott, én visszafektettem, a fejemet a párnájára hajtottam, hogy tudjon hajazni, de ő a hajamnál fogva a hasához húzott. Aztán elkezdett hisztériázni. Nem fájdalmas sírás volt, nem bánatos, csak mikor felhúzza magát azon, hogy nem értjük, amit akar. Aztán pofozkodni kezdett.
Én nem akartam, hogy felébressze Bercit, ezért átvittem a mi ágyunkba, de ott dühöngeni kezdett, komolyan mondom, soha ilyennek még nem láttam.
Kivittük a konyhába, kapcsoltunk egy kisebb lámpát, és próbáltuk kideríteni, hogy mit akar (éhes-szomjas-pelus-zokni, stb).
Akármelyikőnk fogta, dühöngött, aztán meg bújt, aztán megint dühöngött, aztán a másikunkhoz akart menni, aztán le akart menni, akkor dühöngött megint, dühből rávetette magát a kis kanapéjára, lerántotta a megapackos pelenkát, lesodorta a könyveit (tisztára, mint a Rúzsa Magdi klipben!), rázta Berci kiságyát, és közben kiáltozott (nem tudom leírni jobban, röviden, ritmusosan fel-fel"jajdult").
Fogalmunk nem volt, mit tegyünk, magára hagytuk, felvettük, határozottan rászóltunk, vigasztaltuk, megmostuk az arcát (eközben pl. kedvesen nevetgélt), de végig kiszámíthatatlanul és ijesztően viselkedett.
Végül az ölemben kicsit lenyugodott, megkérdeztem, hová szeretne menni, de mindenre azt mondta, nem. Így bevittem a mi ágyunkba, ahol először a takarót rugdosta el. (mintha utálná, pedig csak mellettünk volt az ágyban, ekkor még ültünk), aztán a telefonom felé rugdosott, de mikor megmutattam, hogy látod, telefon, nézd, itt van rajta Mogyoró kutyus, akkor mosolygott, de aztán megint, mint az őrült csapkodni kezdett felé...
Egész végig olyan volt, mintha két gyerek lenne a kezemben, egy, aki Döme, és valaki, aki azt sem tudja, hogy kik vagyunk, hogy mik ezek körülötte, hogy egyáltalán hol van.
Mint a filmeken a többszörös személyiségűek...
Ütött engem, a Zapját, a függönyt, ágyat, takarót, amit ért, aztán mint akit elvágtak, bújt.
Végül a Zapja azt mondta, gyere, aludjunk, mire eldőlt a karjaiban, mint egy zsák, és ki se nyitotta a szemét...
Az egész cca egy 40 percet tartott.
Valamikor hajnalban még volt egy rövid kapálózása és jajgatása, de reggelre az egészet elfújták.
Én bevallom, megijedtem, és tartok is attól, hogy megismétlődik.
Fogalmam sincs, mi lehetett ez :O
Visszaolvasva nem jön le, amilyen ez az egész volt, nem olyan, mintha rosszat álmodott volna, hiszen akkor dühöng, majd megnyugszik, de ez a szakaszos változgatás, ahogy megőrült, majd mintha tiszta pillanatai lennének, ismét bújt, majd megint megbomlott, komolyan mondom, eszembe jutott az exercise-bookos fiú, ha emlékszik rá valaki...
