Úgy gondoltam, úgy a fair, ha nem csak mindig a szép, meg a jó, hanem helyet találunk a problémáknak is. Főleg, hogy hátha vigasztaló szavaitok erőt öntenek belém... (következik egy idézethalom egy topikból a ma hajnalunkról)

"K. szavai szíven ütöttek, most nem keresem vissza szó szerint, de amikor a kötődő nevelésről írt: "nem haragszunk rá, amiért éjjel felébred, és nem érezzük ellenünk szóló merényletnek". Vagy valami ilyesmi.
Én pedig elkámpicsorodtam.
De. Én pontosan ezt érzem. Már egy hónapja, hogy Döme majd minden éjjel minden órában ébred, én pedig teljesen kész vagyok, hogy a legnagyobb örömöm az volt, hogy négy órát aludtam egyben egyszer!... És emiatt van, hogy ingerült vagyok a gyerekkel éjjel, és van, hogy csúnyán (nagyon csúnyán!) beszélek vele, és mindent érezhet ilyenkor rajtam a gyerek, csak azt nem, hogy nem haragszom, és hogy mindennél jobban szeretem:(
Ettől én nem érzem ám jól magam, meg büszke sem vagyok rá, de tény, és ezért itt, Nektek elmondom.

Szóval szíven ütöttek a sorai, így tegnap éjjel, a negyedik ébredéskor, 1/4 2-kor,
amikor fél órája nem tudtam visszaaltatni, vakon belevágtam az Aludj jól...-programba (annyit tudtam, amit itt-ott olvastam róla, hogy bemenni egyre növekvő időközönként, bizonygatni, hogy szeretem, de aludni kell, ilyenek).

3-ig bőgött a gyerek, ha bementem, megnyugodott, de ha kijöttem, újult erővel, sokkal hangosabban sírt. Én többször fel akartam adni, de mindig arra gondoltam, hogy ha most felveszem, és elringatom, akkor feleslegesen kínoztam eddig, és kialakítom benne a tudatot, hogy kiadós sírással mindent el lehet érni (az más, ha nem is hagyod sírni, ahogy eddig tettem, ha tehettem, ott nem lát összefüggést, mert semmit nem kell kihisztiznie), így kitartottam, egészen 3-ig.
Amikor utoljára mentem be (már negyed óránként, 2, 3, 4... stb percekkel kezdtem), és még mindig ülve találtam, és még mindig sikított, hogy kijöttem, visszamentem, leültem mellé, és semmi mást nem csináltam, csak ott ültem, és ha felnézett, akkor azt mondtam, jól van, nincsen semmi baj.
Így aludt végül 3/4 7-ig (én két perc után ki tudtam jönni a szobájából), valószínűleg a kimerültségtől, majd még mellettem fél 9-ig.

Hát most itt vagyok... És fogalmam nincs, mit tegyek... Hiszen két óra után végül én adtam fel, de az is igaz, hogy nem kellett kivenni, ringatni, de nagyon nem érzem jól magam:(
Az altatással nincs gond, többnyire max. 5 perc, csak éppen 55 perc múlva kezdhetem elölről.
Döme az ágyában alszik el, ahová kissé éber állapotba kerül, és ott is merül álomba, vagy paskolással, seggrázással, vagy ágyröcögtetéssel és/vagy mellette kuporodó, János bácsi-t és Sárkány paripát felváltva, végtelenítve éneklő anyával...

Talán ez a két órás jelenet hajnalban elég erőt (fájdalmat, keserűséget) adott nekem ahhoz, hogy most megint egy ideig Döme érdekeit tartsam szem előtt a sajátom helyett:(
Jaj, a francba, hát milyen nehéz ez! "