Az tehát úgy volt, hogy júniusban meguntam a hőmérőzést, gondoltam, majd milyen jó lesz, spontán összejön a kölök. Aztán volt érettségi, meg érettségik utáni sörben lazulás, aztán eljött a július, én nekikezdtem a fogászati rendbetételnek (54 db érettségi dolgozat kijavítása, valamint még valamennyi szóbeliztetés volt elég a kerethez...:S), első nap rögtön röntgen, amikor szóba került, hogy estelegesen nem vagyok-e terhes. Mondtam, hogy nem hiszem, és lőn, július 3-én a természet ismét bizonyította, hogy eltelt egy holdhónap (meg még egy kicsi, nekem Gergely-naptár szerinti holdhónapjaim vannak, na!).
Gondoltam is, hogy akkor most mégis hőmérőzök, mert azúristenit, hogy spontán se jött össze, akkor legalább teljen az idő, lett is görbém, ilyen:
Ez így nem lesz jó, mondok, hát milyen hőmérséklet az ilyen, s mint a mellékelt ábra mutatja, teszteltem is egy pozitívat a 13. ciklusnapon...
Mindeközben volt egy kis szülői ház látogatás, ami töméntelen mennyiségű pálinkát és sört jelentett, úgyhogy kellően meg voltam szeppenve, hogy mégis melyik fajt képviseli majd ez a gyerek, röntgen is, alkohol is, és hja, két doboz néhány szál cigi is lecsúszott (az egyik egyetlen éjszaka alatt) - hiába no, fontos a gyereknek a rock 'n' roll...
Elmentem nődokihoz, aki regisztrált egy 14 mm-es petezsákot, jó helyen, és együtt ámultunk, hogy nahát. Egy hét múlvára visszarendelt, mentem is, lett is szívhang, első fotó lásd lentebb. Mivel állandó jelleggel és akkor már napok óta szivárogtam (nem, nem inkontinencia, az majd később, vér), kaptam duphastont, meg pihengetés.
Hát aztán ugye ne legyen már itt vége a történetnek, mit ad isten, egy hétfőn arra ébredek, hogy vérben ázok. A tavaszi miss. ab. képe derengett fel előttem, és rezignált nyugalommal kezdtem összepakolni a kórházi dolgokat, kimostam az ágyneműt, közben felhívtam az orvost, aki valóban azt tanácsoltam, hogy látogassam meg a kórházban.
Az ottani uh-n kiderült, hogy a magzat él, dobog, hazamenetel, szigorú fekvés. Azóta fekszem, mondjuk úgy, hogy azért a boltba lemegyek, kutyát is kell sétáltatni, és vacsorát se csinál senki, ha én nem (egyszer még a Zuram nekem is ugrott, hogy mi az, hogy nincs itthon sör, de az egy hosszú történet).
Most itt tartunk, holnap megyek vissza a nődokihoz, hogy kiderüljön, az elmúlt 12 napban mit művelt odabenn ez a kölök.
