Az van, hogy most kicsit megkergültem, és gyorsan benéztem az összes (?) létező blogomba, a babásokba (nem olyan babák! :D ) kiírtam az új címet, a dolgozósba meg találtam néhány vázlatként elmentett sztorit, ami ide kívánkozik, de igazán :)
Szóval egy kórházlátogatós sztori 2014 nyarából:
Nem, nincs senkinek sem különösebb baja, csak nálunk a péntek délutánok a kimozdulós-ügyintézős napok, mert akkor tud a férjem a) a gyerekekre vigyázni, b) mindegyikőnket elvinni, ahová kell.
Így esett, hogy a mai napra két különösen fontos programot szerveztünk, egy terhesgondozásos ultrahangot nekem, és egy rejtélymegoldó orvoslátogatást a két éves fiunknak.
Vele az történt ugyanis, hogy másfél hete átesett a porszívó vezetékén, és utána észrevettük, hogy sántikál. Aztán később arra is rájöttünk, hogy már előtte is sántikál, csak akkor meg egy beszakadt és kifakadt lábujjkörömnek tulajdonítottuk az okát.
Vártunk pár napot, hogy javuljon, azután próbáltunk bejelentkezni magánortopédiára, azután mentős ismerősöket kérdeztünk, hogy merre induljunk, így kerültünk a Heim Pál kórház sürgősségi betegfelvételére.
Azaz még nem kerültünk, mert 14:07-kor értünk az István kórházhoz, és mivel a férjem állította, hogy a kórház Üllői úti részénél lévő nagy parkoló le van zárva (nem volt), behajtottunk a kórházba. Ha meg már ott vagyunk, gondoltam, előbb az uh-t tudjuk le.
Hiba volt. Nagy hiba.
Egy óra alatt végeztünk, utána mentünk át kocsival a Heim épülete mögé, ahol tuti a parkoló, és "siettünk" a betegfelvételhez.
15:40-re be is toppantunk, de - mint ott megtudtuk - péntekenként 15:00-tól már ügyelet van...
A betegfelvevő, ránézésre igen szimpatikus hölgy megpróbált rajtam fogást találni, de nem vettem fel a kesztyűt.
Megkérdezte ugyanis, hogy másfél hét után miért most jöttünk, mire elmondtam, hogy először azt gondoltuk, hogy az eséstől biceg, és vártuk, hogy jobb lesz-e, később pedig egyszerűen nem tudtam megoldani, hogy eljussunk.
Kérdezte, hogy miért, mire közöltem, hogy három gyerekem van, és addig, amíg mi itt így beszélgetünk, a hátam mögött lévő nyitott ajtón a fiaim már rég távoztak volna a forgalmas Üllőire (közben a háttérben a férj próbálta egyben és életben tartani a három kis vadmalacot).
Mire a hölgy kedvesen közölte, hogy neki is van gyereke, csak ő neveli is. Erre én annyit válaszoltam, hogy nekem a legnagyobb sincs még 6 éves, úgyhogy nevelhetem őket még egy darabig, és közben végtelenül büszke voltam magamra, hogy nem blokkoltam le, és a terhességi hormonjaim ellenére sem bőgtem el magam.
Ezután már kedves volt, főleg, hogy látta, hogy nem három fiam van, hanem lesz még egy...
A fiamat végül megnézte egy belgyógyász, aki uh-t javasolt, ezért viszont a Bethesda kórházba kellett mennünk.
Nyilván az egész Hungária fel van túrva a villamospályák felújítása miatt, úgyhogy balra kanyarodni gyakorlatilag lehetetlen róla.
Egyetlen helyen mégis sikerült, rá a Herminára, onnan a Bethesdára.
A 198-as sorszámot kaptuk, 191-es szerepelt a kijelzőn, és egy darabig kettesével növekedtek a számok, amitől egészen bizakodóvá váltam, egészen az előttünk lévő sorszámig, amikor hirtelen több sürgős eset is érkezett, úgyhogy a sorszámnövekedés abbamaradt egy időre.
Akkor már 17 óra is elmúlt, a fiúk nyűgösek voltak, néha elment a nagyokkal sétálni az apjuk, de akkor meg a kicsi akart utánunk szökni. Komolyan mondom, biztosan a beszóló betegirányító miatt, de én voltam a megtestesült ideális anyuka, hihetetlen kreatív dolgokkal próbáltam egy-három gyereket lekötni, végtelen türelemmel. Még magam is meglepődtem
Végül sorra kerültünk, egy fiatal doktornő megvizsgálta a kisfiamat, majd átküldött minket uh-ra, amire szintén várni kellett úgy negyedórát. Az ultrahang eredménye negatív lett, nem volt látható semmilyen rendellenesség.
Újabb negyedóra múlva visszamehettünk a vizsgálóba, ahol közölték velünk ismét az eredményt, és hogy nincs látszólag oka a bicegésnek. Tűzoltásul kúraszerű fájdalomcsillapítást rendeltek el a hétvégére, és azt, hogy ha hétfőig sem szűnik a sántikálása, vigyük vissza 9-14 óra között.
Igen, csak és kizárólag a Bethesdába.
Nyilván 3 gyerekkel, villamos pótló autóbusszal... Remek lesz, de jelenleg még csak kihívást látok benne.
(Amúgy nem derült ki semmi, egy hétig kapott Huba fájdalomcsillapítót, aztán már nem is sántított. Bár még most is kacsán lép... Jaj, annyi minden baja van annak a gyereknek, egyszer mindnek utána kéne járni!)
